Főoldal

















POSzT: Csalódást keltő SHOW

A SHOW ne folytatódjon...Szuszá – mondta Marcus Burnett a Bad Boys 2-ben. Aludtam rá egyet, de az sem segített. Egyszerűen kezd felmenni bennem a pumpa, ami nagyon nem jó jel. Erre a tegnap esti „szuperprokcióra” meg inkább nem is mondok semmit.


Vagyis mégis muszáj, hiszen nem voltam tegnap más programon. Mert az gondolom senkit sem érdekel, hogy 20% kedvezménnyel steaket zabáltam, utána pedig teát ittam, mert az állítólag jó a torkomra. Így ott vagyok, hogy kénytelen vagyok arról beszélni, amit nem szeretek: ész nélkül fikázni a Queen show-t.


Kevesen tudják rólam, de néhány éve, mikor végzős voltam iszonyatosan nagy Queen-rajongó voltam. Orrvérzésig hallgattam a számaikat, így ma kicsit belegondolva elég vicces volt. Az egyik haveromtól mintha kaptam is volna valami Queen-korongot, ami ma már nem hiszem, hogy megvan, de azért jó emlék. Aztán a klasszikus rock másik irányába kezdtem tendálni. Egy részem még reménykedett is benne, hogy talán majd most feltámad a Queen rajongásom. De csak rosszabb lett…

Történetünk valahol ott kezdődött, hogy a műsor maga 7-re volt kiírva a Sportcsarnokba. Na most erről a mi kis sportcsarnokunkról azt kell tudni, hogy vagy nincs benne légkondi, vagy csak nem akarták bekapcsolni. Meglehetett dögleni. Negyed óra várakozás után szépen elkezdett tapsolni a közönség. Ez így ment még negyed órán keresztül, mire a fellépők vették a fáradtságot és színpadra álltak.

A fél óra csúszás alaposan rányomta a bélyegét az átlaghangulatra. Időnként úgy éreztem, hogy valakit meg is akarnak lincselni ezért. Ha más nem, én mindenképp. Ha van előadás, amiért pénzt kiadni a világon legfeleslegesebb, akkor az egészen biztosan a „Queen: The Show Must Go On”. És ezt egyáltalán nem örömmel mondom, de ilyen pocsék feldolgozásokat én még életemben nem hallottam.

Az egyetlen, amivel megvoltam elégedve az ki is merült a táncosok koreográfiájában. A jelmezek már más kérdések. Azok egyszerre idézték meg a Kiss, a Péntek 13, és a Rolling Stones szellemét. A feldolgozásokra szavakat nem tudok, annyira pocsék volt. Pedig felcsendült minden létfontosságú dal – talán csak a Bohém Rapszódia nem rémlik, bár azt kizártnak tartom, hogy pont az maradjon ki. Volt „We will rock You”, „Under Pressure”, „Somebody to Love”, és persze az egész végén, „bónuszként” a „Show must go on”. A Somebody című dalhoz idén a Glee-ben készítettek feldolgozást, és bármit is gondoljak arról a sorozatról, egyszerűen klasszisokkal jobbra sikeredett az a feldolgozás, mint itt bármelyik. Hiába csendült fel szinte az összes Queen klasszikus. Van, hogy ez az üdvösségre is kevés.

Hat énekes, tíz táncos, három vokalista csaj, meg a banda. Számokban így lehet összefoglalni magát a show-t. De hiába foglalkoztat ennyi embert, a főénekesen kívül mindenki a helyén volt. Gondolkodok, hogy tudok-e pozitívumot mondani, de akárhonnan vizsgálom meg a kérdést mindig ugyanarra jutok: Kizárt. Persze, hogy jobbra, és vagy többre számít az ember. Részben, mert nem tudtam erről eldönteni, hogy ez most egy színházi előadás féleség lesz-e, vagy csak egy előadás. Utóbbi esetében elég haloványon szerepeltek, és egyedül csak a koreográfusnak tudom azt mondani, hogy szép volt.

Jó indulattal látványos, zeneileg viszont botrányos. Ez egyszerűen semmi és még annál is kevesebb volt. Cirka 75-80 perc az életemből – plusz fél óra késés-, életem legszarabb Queen-feldolgozásai, és megdöbbentő csalódás. Nem tudom mire számítottam, de az biztos, hogy ennél sokkal jobbra. Kár érte. A Queen továbbra is megmarad „régi nagy kedvencnek”. Hazafelé ráadásul felzabáltak a szúnyogok. Most komolyan nem irtják őket?




Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék