A szinkron egyik fontos feladata a magyar rajzfilmek hangjának rögzítése. Itt nemcsak a párbeszédekre gondolunk, hanem a zenékre is.
A Magyar Népmesék a mesélő mellett a zenéjéről is ismert és nagyon szeretett alkotás.
A Magyar Népmesék a mesélő mellett a zenéjéről is ismert és nagyon szeretett alkotás.
Mondhatnánk, hogy kicsi a világ! Színész nagyságok egymás között!
Akikről ritkán beszélünk:
Moser Károly színművész
Az egyik leghíresebb szinkronszerepe az Erő sötét oldalához köti, de ő ezt nem bánja, szívesen mesél, sőt rendszeres résztvevője a különböző rajongói találkozóknak is.
Végtelenül kedves művész, aki csak azért nem világhírű, mert az óceán ezen oldalán született és dolgozik évtizedek óta. Örök fiatal, akin nem fog az idő.
Sajnos a filmes- tévés szerepei száma igen kevés, szinte kizárólag a szinkronstúdiókban, vagy esetleg egy vízparton lehet vele személyesen találkozni.
Személyes kedvencünk a Babilon Berlin sorozat főszerepe. Rath felügyelő a nácizmus felemelkedésekor dolgozik Berlinben, és rengeteg szörnyűséggel szembesül, miközben küzd a saját démonjaival is.
Nektek melyik szerepe tetszik a legjobban?
(Fotó: Szűcs Ildikó)
Moser Károly színművész
Az egyik leghíresebb szinkronszerepe az Erő sötét oldalához köti, de ő ezt nem bánja, szívesen mesél, sőt rendszeres résztvevője a különböző rajongói találkozóknak is.
Végtelenül kedves művész, aki csak azért nem világhírű, mert az óceán ezen oldalán született és dolgozik évtizedek óta. Örök fiatal, akin nem fog az idő.
Sajnos a filmes- tévés szerepei száma igen kevés, szinte kizárólag a szinkronstúdiókban, vagy esetleg egy vízparton lehet vele személyesen találkozni.
Személyes kedvencünk a Babilon Berlin sorozat főszerepe. Rath felügyelő a nácizmus felemelkedésekor dolgozik Berlinben, és rengeteg szörnyűséggel szembesül, miközben küzd a saját démonjaival is.
Nektek melyik szerepe tetszik a legjobban?
(Fotó: Szűcs Ildikó)
Balázs György levelét osztjuk meg veletek nagy örömmel:
"
Amikor kialszanak a fények a moziteremben, vagy felgyullad a képernyő a nappaliban, egy varázslat veszi kezdetét. Együtt sírunk, együtt nevetünk, izgulunk és borzongunk olyan történeteken, amelyek ezer és ezer mérföldre tőlünk születtek. De van egy hatalmas igazság, amiről a hétköznapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni: ha önök nem lennének, mi tulajdonképpen semmit sem értenénk abból, mi és kikkel történt a filmtörténelemben. Önök nélkül a világ legmeghatározóbb történetei csupán távoli, idegen képsorok maradnának.
Önök azok, akik hidat építenek a kultúrák, a nyelvek és az emberi sorsok között. Nem csupán lefordítják a szavakat, hanem hazai otthont adnak nekik. Olyan ikonikus hangokat ajándékoztak és ajándékoznak nekünk a '80-as, '90-es és a 2000-es évektől kezdve mind a mai napig, amelyeket még negyven-ötven év múvla is generációk fognak idézni.
Gyakran mondják, hogy a szem a lélek tükre, de a filmvásznon a hang az, ami a karakter szívverését adja. Mit érnénk mi a legnagyobb filmes legendák nélkül, ha nem az önök összetéveszthetetlen orgánumán szólalnának meg? Mert a magyar filmtörténet és a közös emlékezetünk elképzelhetetlen lenne anélkül a zsenialitás nélkül, amellyel Nagy Feró adta oda a lelkét a pimasz Ford Fairlane-nek, vagy amellyel Koncz Gábor dörzsölt, férfias karakterei beégtek a retinánkba. Önök keltték életre a gyerekkorunkat és a felnőttkorunkat végigkísérő legmélyebb barátságokat és pofonokat: Bud Spencer és Terence Hill elmaradhatatlan kettősét, akiknek a mondatait ma is minden magyar kívülről fújja.
Önök kellettek ahhoz, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger ne csak távoli, izmos akcióhősök legyenek, hanem a mi hősünkévé váljanak a képernyőn. Dörner György utánozhatatlan, karizmatikus tónusa, Scherer Péter zseniális és imádnivaló energiája, Kálloy Molnár Péter ezerarcú játéka, és még megannyi csodálatos művész munkája mind-mind egytől egyig kellettek ahhoz, hogy a mozi igazi élménnyé váljon Magyarországon. Sok-sok olyan ember áll a mikrofonok mögött, akik nélkül lelkileg és kulturálisan is mérhetetlenül szegények lennénk.
Ez a hivatás a legnagyobb fokú alázatot követeli meg, hiszen a legnagyobb elismerésük gyakran az, ha a néző észre sem veszi a munkájukat, annyira eggyé válnak a látott karakterrel. Bár az arcuk sokszor rejtve marad, a hangjuk ott él a fülünkben, a lelkünkben és a kollektív emlékezetünkben.
De ez a csoda nem állt meg a múltban. Végtelenül büszkék vagyunk a fiatalabb generációra és a legújabb tehetségekre is, akik ma lépnek a mikrofonok mögé. Ők azok, akik a legújabb blockbustereken, a mindannyiunkat beszippantó modern streaming-sorozatokon és a legfrissebb mozisikereken keresztül tartják életben ezt a gyönyörű örökséget. A mai fiatal hangok elképesztő frissességgel, modern dinamikával és ugyanolyan mély szakmai alázattal formálják meg korunk új hőseit és antihőseit. Nekik köszönhető, hogy a mai tizen- és huszonévesek ugyanolyan rajongással idézik a kedvenc karaktereiket, mint ahogyan azt a szüleik tették évtizedekkel ezelőtt. Ők a garancia arra, hogy a magyar szinkron legendás színvonala a jövőben sem vész el.
Köszönjük a végtelen türelmet, a precizitást, a tehetséget és azt a rengeteg érzelmet, amit a munkájukba fektetnek. Köszönjük, hogy érthetővé, átélhetővé és felejthetetlenné teszik számunkra a filmtörténelmet. Önök a magyar kultúra láthatatlan, de legfénylőbb oszlopai."
"
Amikor kialszanak a fények a moziteremben, vagy felgyullad a képernyő a nappaliban, egy varázslat veszi kezdetét. Együtt sírunk, együtt nevetünk, izgulunk és borzongunk olyan történeteken, amelyek ezer és ezer mérföldre tőlünk születtek. De van egy hatalmas igazság, amiről a hétköznapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni: ha önök nem lennének, mi tulajdonképpen semmit sem értenénk abból, mi és kikkel történt a filmtörténelemben. Önök nélkül a világ legmeghatározóbb történetei csupán távoli, idegen képsorok maradnának.
Önök azok, akik hidat építenek a kultúrák, a nyelvek és az emberi sorsok között. Nem csupán lefordítják a szavakat, hanem hazai otthont adnak nekik. Olyan ikonikus hangokat ajándékoztak és ajándékoznak nekünk a '80-as, '90-es és a 2000-es évektől kezdve mind a mai napig, amelyeket még negyven-ötven év múvla is generációk fognak idézni.
Gyakran mondják, hogy a szem a lélek tükre, de a filmvásznon a hang az, ami a karakter szívverését adja. Mit érnénk mi a legnagyobb filmes legendák nélkül, ha nem az önök összetéveszthetetlen orgánumán szólalnának meg? Mert a magyar filmtörténet és a közös emlékezetünk elképzelhetetlen lenne anélkül a zsenialitás nélkül, amellyel Nagy Feró adta oda a lelkét a pimasz Ford Fairlane-nek, vagy amellyel Koncz Gábor dörzsölt, férfias karakterei beégtek a retinánkba. Önök keltték életre a gyerekkorunkat és a felnőttkorunkat végigkísérő legmélyebb barátságokat és pofonokat: Bud Spencer és Terence Hill elmaradhatatlan kettősét, akiknek a mondatait ma is minden magyar kívülről fújja.
Önök kellettek ahhoz, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger ne csak távoli, izmos akcióhősök legyenek, hanem a mi hősünkévé váljanak a képernyőn. Dörner György utánozhatatlan, karizmatikus tónusa, Scherer Péter zseniális és imádnivaló energiája, Kálloy Molnár Péter ezerarcú játéka, és még megannyi csodálatos művész munkája mind-mind egytől egyig kellettek ahhoz, hogy a mozi igazi élménnyé váljon Magyarországon. Sok-sok olyan ember áll a mikrofonok mögött, akik nélkül lelkileg és kulturálisan is mérhetetlenül szegények lennénk.
Ez a hivatás a legnagyobb fokú alázatot követeli meg, hiszen a legnagyobb elismerésük gyakran az, ha a néző észre sem veszi a munkájukat, annyira eggyé válnak a látott karakterrel. Bár az arcuk sokszor rejtve marad, a hangjuk ott él a fülünkben, a lelkünkben és a kollektív emlékezetünkben.
De ez a csoda nem állt meg a múltban. Végtelenül büszkék vagyunk a fiatalabb generációra és a legújabb tehetségekre is, akik ma lépnek a mikrofonok mögé. Ők azok, akik a legújabb blockbustereken, a mindannyiunkat beszippantó modern streaming-sorozatokon és a legfrissebb mozisikereken keresztül tartják életben ezt a gyönyörű örökséget. A mai fiatal hangok elképesztő frissességgel, modern dinamikával és ugyanolyan mély szakmai alázattal formálják meg korunk új hőseit és antihőseit. Nekik köszönhető, hogy a mai tizen- és huszonévesek ugyanolyan rajongással idézik a kedvenc karaktereiket, mint ahogyan azt a szüleik tették évtizedekkel ezelőtt. Ők a garancia arra, hogy a magyar szinkron legendás színvonala a jövőben sem vész el.
Köszönjük a végtelen türelmet, a precizitást, a tehetséget és azt a rengeteg érzelmet, amit a munkájukba fektetnek. Köszönjük, hogy érthetővé, átélhetővé és felejthetetlenné teszik számunkra a filmtörténelmet. Önök a magyar kultúra láthatatlan, de legfénylőbb oszlopai."
