Főoldal

















Veronica Mars - Bombaként robbant a 4. évad

Vigyázz mit kívánsz! Néha a rajongók olyanok, mint azok a kutyák, akik az autókat üldözik. Addig boldogok, amíg ott van az üldözés izgalma, ami kellő mennyiségű adrenalint termel, és ettől lesznek boldogok. Hogy mérgező hatású-e hajszolni vágyakat? Előfordulhat. Kétségtelenül. Számtalan leckét kaptunk már róluk, de számomra mégis a Veronica Mars negyedik évada volt a legszembeötlőbb, és legmegrázóbb az élet kegyetlenségéről. De nyugalom, még így is jobban teljesített, mint a Szívek szállodája 4 filmes folytatása.




Mi történik, miután megkaptuk, amit akartunk? Nos, csak meredünk magunk elé a sötét képernyőre, miután lepörgött az utolsó stáblista is. Nem tudjuk hol vagyunk, és mit akarunk ezek után. Erre rávilágított Logan pszichológusnője is az utolsó epizódban. A néző pedig nagyon komoly kérdések elé lett állítva. Ám még mielőtt eltudna rágódni rajtuk fel is kell tudnia dolgozni mindazt, amit átélt. Az ide vezető utat, a friss információkat, a régi ismerősök felbukkanásával, és a lezárással, ami inkább egy iránytű a jövőbe, semmint a vég. Ezúttal mindez sokkal több időbe fog telni, mint történt 12 éve.
 
Már csak azért is, mert a sorozat is más lett. Ez érződik a hangulaton, és a karaktereken is, a főcímről nem is beszélve, ami egy könnyed, kísérteties, és norios interpretációja a már jól ismert Dandy Warhols eredetinek. Miközben igyekszik visszatérni a gyökereihez, mégsem azok eredeti formáit kutatja, hanem sokkal inkább valami szerteágazóbb, és modernebb élményt kíván nyújtani, ami jobban reprezentálja napjaink világát. A sötét, körömrágó pillanatok mellett legalább annyira fontos szerepet tölt be a hangosan nevetős humor, vagy épp a szívbemarkoló pillanatok felbukkanása, amikor a néző szusszanhat egy kicsit, és kiélvezheti a pillanatot, amire 2007 óta várt.
Rob Thomas bámulatos író. Anélkül tud meta lenni, hogy egyértelműen az lenne. A dialógusai még mindig sziporkázóak, és félelmetesen intelligensek. Remekül vezényelte le ezt a 8 részen átívelő történetet úgy, hogy közben a karakterek végig önmaguk tudtak lenni. Sőt, talán Veronica elindult a változás útján is. Élveztem, ahogy a múlt, és a jövő útjai keresztezték egymást, és Izabela Vidovic személyében újra átélhettük azt, milyen tinédzser is volt Veronica. Az élet a körforgásokról, és a továbblépésekről szól, jól tudja ezt Rob Thomas is. Persze nem minden arany, ami fénylik, mert érzésem szerint Dick-kel sokkal jobban bánt, mint Wallace-szal, aki jó formán csak statisztaként jelent meg a szezon során, biztosítva azt, hogy valakinek a régi gárdából "összejött a boldog élet". Wallace mindig is kontrasztot jelentett Veronica mellett, és ezt a funkcióját tökéletesen ellátja ezúttal is. Viszont Thomas egy felnőtt noir sztorit ígért, mely értelmében alaposan meg kellett kínozni a címszereplő hölgyeményt, ami sokkolóan hatott a rajongókra. Hogy szükségszerű volt-e megtenni ezt a lépést? Állítom, hogy nem, mert Thomasnak más elképzelése van arról mi is ez a Veronica Mars show, mint a rajongóknak. Mi egy könnyed noir történetre vágytunk, ahol a karakter momentumok dominálnak - amikor előfordultak, ott beragyogták az egész epizódot, hiszen hagyták lélegezni a főszálat-, ő viszont inkább a sötét, és rejtélyes irányba tereli Veronicát. Egy dolgot még hard core fanként is elismerek, a módszere ugyan kegyetlen, de beválik.
Veronica legnagyobb gyengéje, hogy a karakter ugyanolyan volt, mint ifjú korában. Hogy miért mondom mindezt? Mert az ember egészen más 32 évesen, mint volt 17 évesen. Pláne azok után, amiket átélt. Tanult nőről van szó, aki mégis sokszor úgy viselkedik, mint egy gyerek. Még mindig retteg, és fél beismerni a gyengeségeit. Nem akar változni, és csak tovább mérgezi magát. Ám ezúttal nem a kotnyelességével, hanem a leleményességével, és a kitartásával igyekszik ezt ellensúlyozni. Sokszor éretten cselekszik, viszont mindezt a párkapcsolatában már nem tudja olyan magabiztosan nyújtani. Pedig látszólag nagyon is egészséges kapcsolatban él Logannel, akivel együtt laknak, és komoly kérdések merülnek fel kettejükben a folytatást illetőleg. Azonban a bizonytalanság mindig beférkőzik ennek az erős nőnek az életébe, ami miatt a döntései finoman szólva is megkérdőjelezhetőek. Ezt leginkább azért érzem fontosnak kiemelni, mert Kristen azt mondta, hogy azért tért vissza a szerepbe, mert olyan világban akar élni, ahol a lányai előtt a Veronica Mars által képviselt karakter is jelen van. De vajon mennyire lehet egészséges, és inspiráló az a karakter, aki Veronica valójában? A mályvacukros felszín alatt nagyon komoly, és végtelenül sötét sebek lappanganak, amik nem akarnak begyógyulni, és csak mérgezik a karaktert.
 
Vannak azok a karakterek, akik nem képesek elengedni magukat, és hátradőlni, mert attól rettegnek, hogy mi lesz, ha megteszik. Veronica erre az egyik epizódban reflektál is, és igaza is van, hiszen ő tapasztalatból tudja, hogy mindig azok okozzák a legnagyobb fájdalmat, akik a legközelebb állnak hozzá. Éppen ezért ő boldog - egy bizonyos szintig -, de nem mer teljesen az lenni. Bár megbízik Loganben, és látszólag teljesen érett a kapcsolatuk - egy nagyon egészséges szexuális élettel nyakon öntve -, itt igazából arról van szó, hogy Logan megtanulta, hogy nem változtathatja meg Veronicát, és a "vagy megszoksz, vagy elszöksz"-elv érvényesül nála. És mivel az ő szerelmi történetük epikus, ezért Logan ismét bebizonyítja, hogy ő fejlődött a legtöbbet az indulás óta eltelt évek alatt.
 
A szezon elég sokat foglalkozik azzal, hogy hol van a határ Veronica bizalmi gondjait illetőleg, illetve hogy mindez mikor vált át önmaga akadályozásába. Ennek ékes példája volt, amikor Logan megkérte Vera kezét, de ő azonnal visszautasította a dolgot, mert szüleikből kiindulva nem volt előttük olyan példa, ami motiválni tudta volna, és nem akart az ő sorsukra jutni. Ugyanakkor sokáig úgy érzi, hogy Logan csak azért akarta megkérni a kezét, hogy a visszautasításával ő legyen a "rosszfiú" a kapcsolatban, majd pedig néhány epizóddal később kihozza Loganből a züllött rosszfiút, akire Veronica valójában vágyik. Ez a csábító pillanat a számára nem több, mint puszta megtévesztés, ugyanis Logan nem örül neki, hogy élete szerelmét az az énje indítja be, amitől ő folyamatosan próbál megszabadulni. Veronica pedig továbbra sem képes lemondani a problémák gerjesztéséről, ami azért fájó, mert arra utal, hogy a karakter semmit se változott az évek során.
 Logan egyértelműen az érettebb fél kettejük kapcsolatában, aki nem akarja a szőnyeg alá söpörni a fájdalmait, hanem inkább erőt meríteni belőle. Többször is próbálta felnyitni Veronica szemét az által, hogy igenis ő alakíthatja a saját életét, és képes arra, hogy megváltoztassa a körülményeit, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elhagyják Neptune-t. Megtehetnek bármit, amit csak szeretnének, csak Veronicának el kell döntenie mit is akar. Mert az a Logan, aki vele él, nem az a fiú, akibe annak idején beleszeretett, Logan pedig nem szeretne visszaváltozni. Ennek ékes bizonyítéka az is, ahogy az eljegyzés témaköréhez viszonyul a két karakter. Logan fűnek-fának elmondja, míg Veronica még az apjának sem képes beszámolni a fejleményekről, amik sosem a legbíztatóbb előjelek.
 
Logan a tragikus hős. Mindig is ő volt, hiába Veronica a címszereplő. Mindketten kemény dolgokat éltek át, de Logan anyja volt, aki leugrott egy hídról, az ő apja volt, aki megölte a barátnőjét, majd pedig akivel végeztek 19 éves korában. És még sorolhatnánk. Viszont ő az a karakter, aki változni akar, fejlődni, és mer is tenni ennek érdekében. Pszichológushoz jár, aki segít neki feldolgozni ezeket a sebeket, és előrelépni az életében. Ez egy nagyon fontos motívum, mert úgy érzem Logan inkább lehet előttünk követendő példaként, mint Veronica. Ő akar, és mer is tenni a javulás érdekében, és nála begyógyulnak a sebek. Éretten cselekszik minden szituációban, nem kezd el féltékenykedni, mikor egy régi ismerős felbukkan a múltból, és kitartóan várja, hogy Veronica mikor eszmél rá arra, amire neki már rég sikerült. Bámulatos, hogy milyen emberré vált Logan, és ha mindez nem volna elég, akkor ne felejtsük el azt se, hogy mi a foglalkozása. Ennek a szezonnak egyértelműen őt tartom a valódi hősének, még akkor is, ha ez a szezon cseppet sem róla szólt. Jason Dohring pedig úgy lubickol Logan bőrében, mint még soha, ez pedig nagyon átjön a képernyőn. Élvezet nézni minden LoVe pillanatot, mert a kémiája Kristen Bell-lel, semmit sem fakult az évek során.
 
Még úgy is, hogy az ő történetszála nem volt teljesen önálló, és független. Sőt, neki köze volt a szenátor, és a két mexikói teljesen felesleges történetszálához, amik csak az időt vették el a magánéleti elemektől, amelyeknek köszönhetően a történet, és a karakterek valamivel több levegőhöz juthattak volna. Tény, hogy mindkettőnek köze van a főszálhoz valamelyest, de mindenképpen frusztráló, és egy kicsit feleslegesnek is érződik a jelenlétük. Szemben mondjuk a főszállal, ami kellően érdekesen, és csavarosan volt felépítve ez a két szál csak tölteléknek bizonyult az 50 percesre duzzasztott játékidő kitöltésében, és az összetettség színlelésében. Arról nem is beszélve, hogy ezeknél még a krimi kedvelők klubja is sokkal több érdekes elemmel tudott szolgálni - még akár karakter szinteken is.
Sokkal inkább a Veronica-Keith dinamikáról, amire néha szörnyen nehéz ráfogni, hogy ez apa-lánya viszony, és nem partnerség. Kölcsönös tisztelet jellemzi őket, még akkor is, ha Keith szive még mindig belefájdul abba, hogy Veronica ezt az utat választotta, de elfogadta a döntését. Minden egyes jelenet, amiben ez a két karakter együtt szerepel végig sziporkázza a képernyőt, feltölti a nézőt energiával, és egy olyan kapcsolatot vetít elénk, ami talán a legjobb az egész sorozatban - és ami a készítők szerint a legfontosabb is. Sokkal jobb volt, így hogy együtt nyomoztak, hogy partnerek voltak. Miközben Keith a 2013-as balesetéből még mindig nem épült fel teljesen. Sok időt töltött a szezon az egészségügyi helyzetének elemzésével, és azzal, hogy a frászt hozza a nézőre. Közben Enrico Colantoni mégis olyan bámulatosan szállította ezeket a drámai pillanatokat, hogy csak emelem kalapom a történetszál előtt. Minden a helyén volt, megrázóan, félelmetesen, ami egyértelműen azt váltja ki a nézőből, hogy elkezdje jobban értékelni a szüleit. Ha ez volt a cél, akkor brilliáns kivitelezés. De ha nem, akkor is remekbe szabott szál volt.
 Az új szezon legnagyobb problémája a következő: Ez egy felnőtt show. Egy krimi. Egy sötét noir krimi, hogy egész pontosak legyünk. Ha Wallace egyáltalán nem jelenik meg, egy percig sem hiányzott volna. Mert nincs funkciója a karakternek Veronica életének ezen szakaszában, már ami a műfaj határait illeti. Szemben a magánéletvel, és a karakterfejlődéssel, ahol mindenképp fontos szerepet tölt be még mindig. A közös jeleneteik, illetve még a Wallace-Logan beszélgetések is félelmetesen jók voltak, tényleg barátnak tűntek. Jelenlétük Veronica életében kiemelkedően fontos volt, viszont mégsem kaptuk meg azokat a közös jeleneteket, amiket bizonyos pillanatok megkívántak volna, és amire nagyon nagy szükségünk lett volna. Főleg, mivel Mac csak említés szintjén bukkant fel az epizódok során. Neki viszont sokkal többször vették volna hasznát...
Minden karakter, aki felbukkant valamilyen fontos célt szolgált. De talán Leo volt az egyetlen olyan visszatérő karakter, aki a "jó ügy" érdekében került vissza a történetbe, és akit tényleg a plot vezetett, és tartott pár epizód erejéig a történetben. Az egykori San Diego-i rendőrből FBI ügynök lett, és mivel dolgozott Neptune-ban korábban ide küldték, hogy ráálljon az ügyre. Közben a kémia Veronica, és Leo között még mindig félelmetesen aktív volt, és elképesztően jó dinamikájú. Ha folytatnák a sorozatot mindenképp ragaszkodnék ahhoz, hogy Leo legyen Veronica társa, mert hihetetlenül jól működtek együtt minden jelenetükben. Legyen szó akár nyomozásról, akár magánéletről.
Mondjuk ugyanez elmondható a Tavaszi szünet királyáról, Dick Casablancasról is. Noha ő az egyetlen karakter, egy hajszálnyit sem változott az évek során, és ugyanaz a paraszt maradt, aki mindig is volt. Az ő esetében ez a szerep még mindig eszméletlen jól áll Ryan Hansennek, úgyhogy nem panaszkodhatunk. Maximum azért, mert most nem lesz egy Dick Casablancas spinoff.
 
Rajtuk kívül a visszatérők között megtalálhatjuk a megöregedett Liam Fitzpatrickot, aki még mindig veszélyes, de a szerepe jelentősége elég elenyésző volt a szezon során, ami egy olyan gaz karaktertől, mint ő elég szokatlan. Timet, és Mercert is meglátogatta Veronica a rácsok mögött, de egyikük sem volt hasznosabb néhány jó szócsatánál, amit eszméletlenül élveztem. Rajtuk kívül egy váratlan pillanatban felbukkan Clarence Wiedman is, aki pazarul hozza ugyanazt az érzéketlen figurát, akit megismertük annyi évvel ezelőtt. Mellettük Jake Kane, és Clemmons igazgató is benéztek a fináléban, amikor is átadják Kane High-t, mint a város új gimnáziumát. Zseniális volt, ahogy ez a két karakter annyi év után ismét találkozott Veronicával. És persze ne feledkezzünk el a mocskos kis ügyletekkel rendelkező idősebb Dick Casablancasról sem, aki... Nos, nem a tiszta játék híve.
Azért régi nagy kedvencek is visszatértek. Mondjuk Parker jelenetének nagyobb értelme, és hatása volt, mint Maxének, akiben bíztam, hogy hátha pótolni fogja Macet, de sajnos nem ez történt. Ellenben Vinnie Van Lowe ezúttal is manageli, hogy az a két rész, amiben ott van, az róla szóljon, a szó legszebb értelmében. Ken Marinot élvezet nézni, ahogy lubickol a szerepében. Persze mellette bőven eltörpül Cliff McCormack, és az őt életre keltő Daran Norris, akit mindig öröm viszont látni, és nem csak a Keith-szel való barátsága miatt.
Végezetül pár szót beszéljünk Weevil-ről is, mert... Tetszett, ahol a filmben volt. Hogy hátrahagyta a bűnözést, és jó útra tért, egészen addig, amíg Celeste Kane meg nem vádolta, és a rendőrség be nem mocskolta. Utána azonban nincs több jó Weevil. És ez megmérgezte a Veronicával való kapcsolatát, mely végig ellenségesnek tűnt, de amikor a lánynak a legnagyobb szüksége volt segítségre, ő felbukkant, és kérés nélkül kihúzta a lányt a bajból. Bár éles szócsatákat is vívtak párszor, mégis ezek a kimondatlan pillanatok jelentették a legtöbbet. Kettejük hol barátok, hol ellenségek kapcsolata még mindig a széria egyik legizgalmasabb momentuma, mivel tükörképei egymásnak, hiszen egyikük sem tudott szabadulni a Neptune-i bűntől. A különbség persze az, hogy Vera kijutott, Weevilnek viszont sosem volt meg az esélye...
Négy új karakter is érkezett a szezonba. Én egyértelműen Izabela Vidovic-ot fogom kiemelni, aki frenetikusan kísérteties volt Mattyként. Ugyanaz a túlbuzgó, tenniakaró természete van, mint Veronicának, és nagyon szeretném látni, ahogy ezt a lányt Veronica kineveli a következő generációs nyomozónak. És Maddienek talán csak az apja elvesztése lesz az egyetlen negatív sebe, amit fel kell tudni dolgoznia. Leleményes, és vakmerő, megérdemelte volna a főcímet.
Rajta kívül Patton Oswalt érkezett állandónak, aki a pizzafutárként igyekezett megoldani a rejtélyt. Gondolom mondanom sem kell mennyire zseniális volt. JK Simmons szintén végig parádézta a szerepét, és remek összhang volt közte és Keith között végig. Valami hasonló mondható el Kirby Howell-Baptiste-ról is, aki a bártulaj Nicole-t hozta, aki közel kerül Veronicához, és kettejük barátsága bizony elég érdekes kérdése volt ennek a szezonnak. Veronicának szüksége volt egy barátnőre, de nem ilyenre, mint Nicole.
Veronica és Logan kapcsolatának utolsó pillanatai a szezonban is csak azt a bizonyos pusztító érzést támasztják alá. Logan értelmetlen halálának minden egyes eleme abból merítkezik, hogy mennyire mérgező hatással bírnak egymásra, és ez az, amit Rob Thomas zseniálisan tudott a nézők elé tárni. Visszahozta a kaotikus, igazságtalan, és kegyetlen valóságot hősünk életébe. Alátámasztva Veronica alapelvét, és cinikusságát, mely szerint nem tud irányítani mindent. Viszont pontosan ez az érzés, ami Veronicát elindíthatja a fejlődés útján, és ami a sorozatba új életet tud lehelni. Logan utolsó, a terapeautájának küldött üzenete így hangzik: "Nem fura azért akarni megházasodni, mert tiszteled a párod, és olyan akarsz lenni, mint ő? Olyan gyerekeket akarsz, akik tovább vihetik a tulajdonságait? Azért akarom elvenni Veronicát, mert ő a legkeményebb ember, akivel valaha találkoztam."
 
Amiért azonban mégis rettentően megrázó, és émelyítően fájó ez az esemény az annak köszönhető, hogy Logan lehetőséget kínál Veronicának a boldogságra, még akkor is, ha nem tudja teljesen begyógyítani a sebeit, viszont a halálával megfosztja őt ettől a lehetőségtől. De a legfájóbb nem is az, hogy meglépték a dolgot, vagy az, hogy értelmetlen érződött az átívelő szál iránti hajszában, hanem hogy ugrottunk egy évet előre az időben, átugorva a gyász különböző szakaszait Veronicában. Ez a fajta tagadás, amit ott láttunk nem feltétlenül erősíti azt, amit Logan szeretett volna kihozni Veronicából. A finálé persze pozitív hangon ér véget, mely szerint bármi is jön, Veronica rendben lesz. Mindig a talpára esik, és ez teszi őt szuperhőssé, és követendő példává. Viszont pontosan ezzel mond ellent a szezon legjobb erényeinek, amiknek időnként sikerült Veronicát lehozni a magas lóról, és megkérdőjelezni, hogyan is bírkózik meg az életre szóló haragjával, és gyászával. Az utolsó percek tönkre teszik mindazt, amit Loganből kihoztak, hogy képes legyen újabb kihívások elé állítani, és megfeledkezik arról is mi teszi Veronicát olyan komplex karakterré. Ettől volt a finálé utolsó 10 perce rémes élmény minden nézője számára.
Erős szezont kaptunk, ami már az első pillanataival beszippantja a nézőt. Érett gondolatokat, és problémákat járt körbe, gyönyörűen felépített szálakkal, és rengeteg emlékezetes karaktermomentummal. Részemről elégedett is lennék a szezonnal, mert nagyon élveztem, ha nem lett volna az utolsó 10 perc. Az mindent tönkretett. Más megvilágításba helyezett dolgokat, és sajnos elbillentette a mércét a Szívek szállodája kaliberű mélységekbe, de mégis magasabban tartva a szintet. Ez egy olyan esemény volt, amit sose hittem volna, hogy megmernek tenni. Mint rajongó, dühös vagyok. Mint történetmesélő viszont elégedett, mert látom a pozitív hatásait a jövőre nézve. Egy dolgot tudok biztosan, a rajongók felháborodtak, de ezen a ponton akkor sem érhet véget Veronica Mars története. Úgy érzem az igazi Veronica sztorija csak most fog elkezdődni, és én már alig várom, hogy megtörténjen.

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék