Főoldal

















Upfronts 2018. FOX

A FOX mindig is kemény dió volt, de az utóbbi években még keményebbé vált. Igyekszik megválni minden portékától, ami nem házon belülről érkezik, s ennek a nagy mellveregetésnek esett áldozatául a Brooklyn Nine-Nine - Nem százas körzet is - melyet ugyan a rajongók, és a rajongó sztárok alig 36 óra leforgása alatt megmentettek. De nem ez volt az egyetlen meglepetés idén a rókás csatorna háza táján.



A Warner Bros. Tv nehéz döntés előtt került az elmúlt hetekben. Adott egy sikeres produkciójuk, és adott egy színész, akinek a viselkedése alaposan kavarja az állóvizet. Dönteniük kellett. És meglépték az egyetlen logikus lépést. Oda mentek a FOX-hoz, és megmondták nekik, hogy kénytelenek megválni az egyik húzónevüktől, Clayne Crawford-tól. Hosszú heteken át keresték azt a színészt, aki a helyére léphet és megörökölheti Mel Gibson legendás figurájának dimanimáját, de sokáig úgy tűnt mindhiába. A kémia, ami sikeressé tette a Halálos fegyver sorozatot úgy tűnt elveszhet az örök vadászmezőkre. A FOX ultimátumot adott, hogy amennyiben nem találnak valakit Crawford helyére hétfőig, nem lesz harmadik évad. Ám vasárnap megtalálták a belevaló fickót. Sean William Scott, aki a pite fűzések mellett Hazárd megye egykori lordja is volt érkezett, hogy megmentse a Warner Bros. produkcióját. Az eredmény? Lesz harmadik évad a Halálos fegyver-ből. Sean William Scott pedig egy új figurát fog alakítani.
 
Gary Newman, FOX fejes elárulta, hogy a Lucifer a gyenge nézettség miatt ért véget.
 
Míg szinte minden sitcomjától megvált a csatorna - idén egy rövidített évaddal véget ért Zooey Deschanel bohókás Új csaja, kihúzták a dugót Mick alól, be akartá kzáratni a 99-t, és nincs több világvégi hangulat sem igény-, óriási meglepetésre felkarolt egy házi gyártmányt, amelyet tavaly kaszált el az ABC. A Tim Allen vezérelte Last man standing nem csak, hogy visszatér, de ugyanabba a sávba érkezik, ahol előtte futott a Disney csatornáján. Dana Walden elmondta már a kasza tájékán is eljátszottak a gondolattal, hogy megmentsék Tim Allen népszerű komédiáját, ám a Roseanne sikere adta meg nekik az utolsó löketet, hogy szükségük van egy ilyen produkcióra, amelyben van egy akkora név, mint Tim Allen.
 
Új 24 sorozat is fejlesztés alatt áll, ami már csak azért is érdekes, mert 2014-ben a 24 volt az egyik első olyan produkció, amit visszahoztak limitált sorozat formájában. Később ezt követte az NBC-n a Hősök, majd a FOX-on A szökés, és az X-akták. Előbbi folytatódni fog, míg utóbbira nem tartanak igényt Gillian Anderson nélkül.
 
A Brooklyn Nine-nine befejeztéről elárulta, hogy azért kellett megköszönniük az együttműködést a stábnak, mert nem találtak helyet a programstruktúrában a népszerű egy kamerás komédiának. Főleg azok után nem, hogy az NFL átveszi az uralmat a csütörtök esték felett.
 
Nyolc évvel ezelőtt a FOX belevágott az egy kamerás komédiák gyártásába, hogy 2018-ban véget vessen ennek a trendnek. Történt ugyanis, hogy idén minden egy kamerás produkciójukat befejezték, és helyükre multikamerás komédiákat rendeltek be. Egész pontosan feltöltik velük a péntek estéjük egy részét. Legutóbb 2009-ben volt komédia este a csatornán péntekenként, akkor a Brothers és a 'Til Death volt műsoron.
 
 
Folytatódik
A Simpson család (30. évad)
Last Man Standing (7. évad)
Bob Burgerei (9. évad)
Family Guy
Star (3. évad)
Empire (5. évad)
The Gifted (2. évad)
The Orville (2. évad)
The Resident (2. évad)
Gotham (5. évad)
Halálos fegyver (3. évad)
 
Kasza
Brooklyn Nine-Nine (5. évad)
New Girl (6. évad)
Lucifer (3. évad)
The Mick (2. évad)
Last man on Earth (4. évad)
The Exorcist (2. évad)

 
Újonc
The Cool Kids (David Alan Grier, Martin Mull, Leslie Jordan, és Vicki Lawrence - producer: Charlie Day)
REL (producer: Jerrod Carmichael, Mike Scully)
The Passage (producer: Matt Reeves, Ridley Scott - Mark-Paul Gosselaar)
Proven Innocent (Rachelle Lefevre)
 
 
 
A FOX idén sem teketóriázik, hanem alaposan megvariálja a műsorrendjét. Szerdát kivéve minden este más sorrendben érkeznek majd a programok, mint tették azt a 2017/18-as szezonban. Három újonc komédia fog idén ősszel bemutatkozni, és egyetlen dráma sem.

Mivel csütörtök estékre érkezik a Thursday Night Football Seth MacFarlan népszerű sci-fi sorozata az Orville nem folytatódik 2018. december 30 előtt. A Gotham sem szerepel az őszi kínálatban, visszatérésére 2019-ig kell várnunk.

A hétfő esték most még inkább krimi centrikus procedurál sorozatoké lesznek, mint eddig. A Resident örökli meg Lucifer helyét, majd ezt követi Ryan Murphy 9-1-1 sorozata, mely a középszezonban indult néhány hónapja. Keddenként a Halálos fegyver később fog kezdődni, helyét átnyújtva a Marveles X-men sorozatnak, a The Gifted-nek.

 

HÉTFŐ
8-9 PM — The Resident
9-10 PM — 9-1-1

KEDD
8-9 PM — The Gifted
9-10 PM — Halálos fegyver

SZERDA
8-9 PM — Empire
9-10 PM — Star

CSÜTÖRTÖK
7:30-8 PM ET/ — Thursday Night Football Pregame Show
4:30-5 PM PT
8 PM-CC ET/ — NFL Football
5 PM-CC PT

PÉNTEK
8-8:30 PM — LAST MAN STANDING
8:30-9 PM — THE COOL KIDS
9-10 PM — Hell’s Kitchen

VASÁRNAP
7-7:30 PM — NFL On Fox
7:30-8 PM — The OT / Fox Encores
8-8:30 PM — The Simpsons
8:30-9 PM — Bob’s Burgers
9-9:30 PM — Family Guy
9:30-10 PM — REL



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék