Főoldal

















Csak színház és más semmi (3. évad) - Még mindig inkább csak semmi

Bizonyos értelemben a Csak színház a kedvenc magyar sorozatom, amit szeretetből szeretek szidni. No meg azért, mert hiába csak 6 részes a szezon, de igazából az ég világon semmi sem történik benne. Erre utalna a címbeli "más semmi"? Minden egyes epizód alatt kiábrándulok belőle, de a karakterek, és a színházi milliő - no meg persze a magyarsága-, valahogy mindig visszahoznak. Én pedig hétről hétre izgatottan adok neki esélyt, hogy mikor váltja majd meg a világot. Az isteni szikra idén sem jött el.




Egy kicsit olyan a kapcsolatunk, mint annak idején a Falling skies-szal, vagy a Bitten-nel. Szeretjük együtt eltölteni az időt, de csak hitegetjük egymást, hogy a holnap majd jobb lesz. Persze sosem az. Mert bármennyire is szeretnénk, ez a sorozat annyi sebből vérzik, hogy azokat a lyukakat lehetetlen mind befoltozni. Mayarországon nincs sorozatíró kultúra - ezt már kitárgyaltuk a BNV-ben is-, és emiatt minden produkció gyermekbetegségekkel küszködik. Érződnek rajtuk a '90-es évek nagy hullámai, és a dél-amerikai szappanoperák hatásai. Ugyanis a Csak színház bármennyire is lehetne jó, legalább annyira komolyan vehetetlen próbálkozás.

Divinyi Réka és Goda Krisztina forgatókönyvei csúnyán felemásak. Távolról sem annyira kiegyensúlyozottak, mint filmes karrierjük csúcsán voltak. Rengeteg hülye, logikátlan dologgal pakolják tele a történetet. Idén az egész próbafolyamat teljesen nyomon követhetetlen volt. Az idő múlásáról már nem is beszélve. Kapkodtak. De miért? És ennyi kamu problémát sem láthattunk még soha korábban. És ez szörnyen illúzió romboló. Elfelejtik mitől működik... működhetne a Csak színház igazán. Ha magára a színházra fókuszálnának. A próbafolyamatokra, az atmoszférára - amit időnként ugyan sikerül egy-egy pillanatig mesterien megragadniuk, de összességében kicsúsznak ezek a momentumok az alkotók kezéből. Mert minden színházi jelenetre jut legalább hét szappanoperás fordulat, amelyek cseppet sem drámaiak, inkább nevetségesek. Emellett az is nagy problémája a produkciónak, hogy bármennyire is erőlködik, hogy egy nézhető dramedy legyen a végeredménye, sorra lépi át a határokat a szappanoperákkal. A játékideje pedig borzalmasan hosszú. Bármennyire is élvezem 50 percen át bámulni a semmit, 10x40 perc sokkal szimpatikusabban hangzana. Feszesebbé tehetné a formátumot, és ki tudja, talán még történne is valami benne időnként.

Minden évadban bemutatnak új szereplőket. Idén a Korhatáros szerelem szereplőgárdájából válogatva. Itt volt Dobó Kata, és Bánsági Ildikó pár epizódban, minimális mellékszerepben, majd kétszer benézett Kamarás Iván is - ami több, mint amennyit a Korhatárosban szerepelt összesen, pedig ott még a főcímben is benne volt. Közülük Dobó Kata primadonnája emelkedett csak úgy ki igazán. Viszont ő sem volt túl szimpatikus. Ellenben Kata remekül hozza ezeket az unszimpatikus figurákat, akikből már nagyon elegem van. Náluk hála az égnek azért jobban dominált Osváth Judit, akit az utószinkronja teljesen kinyírt. A hangmérnök elfelejtett atmoszférát rátenni, emiatt végig lelógott, és egy testen kívüli, rémes hangalás dolognak érződött a végeredmény nála. Ami megint csak tipikus magyar filmgyártási betegség, viszont ahhoz épp elég, hogy kinyírja a karaktert a számomra. Pedig.

Mellettük Mohai Tamás (Vándorszínészek) volt kiemelten fontos új figura, aki Samuként talán a legnagyobb hatást gyakorolta a szezonra. Még úgy is, hogy az ő belépője, illetve történetének eleje volt a legrémesebb. Aztán utána se tudtak nagyon mit kezdeni vele, viszont legalább végig szimpatikusnak őrizték meg a karaktert, ami azért elég ritka dolog. Tamás pedig nagyon szimpatikussá tette Samu figuráját.
Bár ugyanezt mondhatnám el a szezon utolsó újoncáról, Szabó Erikáról is. Nála végig az volt a kérdésem, hogy ő minek van itt. Mert teret azt nem kapott, egyáltalán. Ki se tudott teljesedni a karaktere, lényegében egy csábító kelléknek használták. Teljesen kiábrándítóan egy dimenziós figura volt, és ezt nagyon sajnálom.

 

Mint az egyértelműen kivehető, idén is rengeteg új karaktert hoztak be az alap csapat és a pillanatokra felbukkanó, de nagyon imádnivaló mellékszereplők mellé. Van egy olyan érzésem, hogy az alkotók azt hiszik a sorozatokról, hogy "minél több szereplő, annál jobb". Pedig ez egyáltalán nincs így. Sőt, általában ez fordítva igaz. Egy-két új figura untig elég, csak tudni kell bánni a már meglévőekkel is, és nem szappanoperás irányba elvinni az "életük". Ez persze idén sem jött össze. Csak azt se tudom kinek a története volt röhejesebb.

Kezdjük talán Petrával. Eltelt egy év a második szezon óta, ami alatt ő egy amerikai egyetemen oktatott. Erre már szavak sincsenek - pláne azzal az angol akcentussal, és a balatoni nyaralóval, ami egy kaliforniai hely lett volna. Majd az egész kapcsolata és egész évados tesze-toszasága kiölte belőle azt, amiért én anno beleszerettem Szávai Viktória karakterébe. Nyoma sincs annak a bájos nőszemélynek, aki az első évadban volt. Nem lett rideg, de azért érezhetően megváltozott, és talán távolságtartóbbá is vált. És erre csak rárakott pár lapáttal az egész évados ingázása Dénes és Mészáros Béla gazdag fickója között. Ellenben Dénes és Miklós küzdelme egész szezon során mosolyt csalt az arcomra. Volt benne valami gyermeki, ahogy küzdöttek a mesebeli királylányért. Vagy inkább a színház épületéért?

 

Dénes sztorija ebben a szezonban újabb mélypontra érkezett, ami valahogy mégis előrelépésnek tekinthető az előző szezonhoz képest. Nem értettem miért kellett ilyen hosszasan eltitkolnia a dolgot, azt meg végképp nem értettem, hogy utána miért nem foglalkoztak ezzel a dologgal többet. Persze nem ez volt az egyetlen érdekes dolog, amit kihagytak a szezonból, csak úgy. Pedig simán belefért volna a több, mint 50 perces játékidőbe. Közölték az információt a nézővel, majd pár résszel később egy másik karakterrel is, és ezzel le is volt tudva a probléma. Ezen kívül Dénes végre befejezte a kapuzárási pánikját, és elkezdett visszaDénesedni. Ami nagyon jó volt. Szervét Tibor figurája ismét szimpatikusnak tűnt, minden tutyi-mutyiságával együtt.

Schell Judit anyaként még szerethetőbbé vált Alinda szerepében. Tulajdonképpen ez az egyetlen pozitívum ami elmondható az ő történetéről idén. Foglalkoztak ugyan, de nem vitték túlzásba az anyaság vs. színház kérdéskörét, pedig amikor ez a téma megjelent, nagyon jól bántak vele. Helyette inkább egy kamu problémát erőltettek, ami beárnyékolta az igazán fontos dolgokat a Barnával való kapcsolatukban. Sajnáltam is, mert így Csányi Sándor figurája folyamatosan ásta el magát a néző szemében, miközben egy fabatkát sem változott. Idén ő volt a második évad Dénese.

Zsike: Én a művészeti vezető vagyok.
Dénes: És ő egy művész. Vezesd.

És muszáj kiemelnem még Zsike figuráját, aki Szombathy Gyula alkalmi felbukkanásainak társaságában a legtöbb kínos szituációból származó humort szállította. Parádésan. Annyira kínos és Böbére (Feleségek luxuskivitelben) hajazó a figurája, hogy az már félelmetes. Valahogy mégis élveztem azokat a pillanatnyi poénjait, amik az efféle szituációkból fakadtak. Szombathy Gyula pedig nyugdíjba vonulása előtt még egy életre beírta magát az emlékezetünkbe ezzel a szereppel. Kevés olyan figura van, aki többször tudott volna megnevettetni, mint ő.

 

Szerencsére azért akadt ennek a szezonnak is fénypontja. Viszont ez a csúcshatás a legváratlanabb helyről érkezett. A két - talán mindenki által - legkedveltebb mellékszereplőtől. Sipos Vera, olykor bunkónak, de mégis imádnivalóan humoros Eszterének, és Fesztbaum Béla kínosan smucig ügyelőjének, Jánosnak köszönhetően. Románcba keveredtek, és olyan édesek voltak együtt, hogy én még életemben nem szorítottam ennyire magyar sorozat párnak, mint nekik. Végig "aww" és hasonló elérzékenyülős pillanataim voltak. Esetlenek voltak, és szörnyen bájosak. Ahogy János próbálkozott - például a virággal, vagy a tetőtéri ebéddel-, és ahogy szegény Eszter sokáig nem vette a lapot. Ilyen egy igazán jó románc. És végre előtérbe kerültek a figurák. Jót tett nekik is a tündöklés, meg nekünk, nézőknek is. Eddig is ők csempészték a legtöbb humort a szériába, csak most egy szemernyivel nagyobb dózisban tették mindezt. Örülnék neki, hogy ha ez a tündöklés, és varázs megmaradna részükről a negyedik évadra, különben azonnal kiszállok. Most már tényleg csak ők tartanak itt. Meg a színházi milliő.

A Csak Színház és más semmi továbbra is a "csak semmi" kategóriába tartozik. És hogy mi a legszörnyűbb ebben? Túl azon, hogy hétről-hétre olyan kiváló színészeket láthatunk a képernyőn, akik tényleg élvezik a szerepük, és parádéznak? Nos, talán az, hogy a Csak színház nem egy veszett ügy. Könnyen ki lehetne húzni a gödörből, de erre talán nem Goda Kriszta és Divinyi Réka a legalkalmasabbak, hiszen ők ásták azt, amiben most van a sorozat. És segítek még egy kicsit. A titok, több színház, kevesebb új karakter. Kevesebb szappanoperás fordulat, több karakter fókuszált, apró momentum. Mint amilyeneket Szombathy Gyula tud szállítani, vagy mint amilyet Alinda nyújtott a Szentivánéji álom premierjén. Ott van a szikra. Ott van a szenvedély. Apró elemeiben él a Csak színház. Ezekre kellene fókuszálni, és akkor máris egy erősebb, és érdekesebb sorozat lehetne belőle. Vagy a budapesti környezetre, mint a sorozatzáró pillanatba is beleillő záró jelenet a mellettük elvonuló trolikkal. Ezek hoznak vissza részről-részre.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék