Főoldal

















The Tick - Arthur legendája

Ritka, amikor egy sorozat eléri a célját. Még ritkább, amikor nem csak szórakoztat, de a felszín alatt komoly mondanivalót is hordoz, miközben mindent a humornak rendel alá. Valahogy így lehetne jellemezni Ben Endlund visszatérését a '90-es években kitalált, The Tick karakteréhez, aki a 2x6 részes blokkban végig hibátlanul zongorázta végig a melódiát. Az egyetlen negatívum, amit el lehet mondani az Amazon sorozatáról az az, hogy a hat rész egyszerre nem elég. Nagyon könnyen lecsúszik, és annyira hatalmába kerít, hogy utána se nagyon szeretnénk kikerülni a világából. Hiába tökéletes, a több jobb elv érvényesül a Tick esetében.





Akadt néhány nagy különbség az eredeti sorozat, az animációs folytatás, valamint a képregényekhez képest. A legszembetűnőbb fejlődések közé sorolnám azt, hogy bár a Tick a címszereplő, ő mégis csak asszisztált ebben az első évadban. Arthur dominált végig, aki rengeteget fejlődött, és sokkal bátrabb lett, mint amilyenről ő valaha is álmodott. Ez a fajta karakter fejlődés pedig egy elképesztően izgalmas utazásra invitált bennünket. Főleg ennek köszönhetően vált az első hat rész még tavaly augusztusban a legnagyobb kedvencemmé. Emellett Dot is sokkal aktívabb, és vagányabb figura lett, aminek nagyon örültem. Bízom benne, hogy a jövőben találnak rá módot, hogy még egy kicsit jobban bevonják a történésekbe. Jól áll neki a sokszínűség.

Tagadhatatlan, hogy a Tick egy ízig-vérig komédia sorozat, mely a szuperhősöket igyekszik úgy kiparodizálni, hogy több legyen annál. Sikerrel is jár, hiszen a karakterek nem egy dimenziós suhancok, hanem rétegesen felépült, motivált alakok. Minden abszurditása ellenére a szezon második felébe sikerült becsempészni némi románcot is, melyből a legkiemelkedőbb egyértelműen Dangerboat "érzései" voltak Arthur iránt. Ezt a szálat nehéz is volt hova tenni, viszont kétségtelenül az egyik legszórakoztatóbb extra rétegként jelent meg a szezon második felének első részeiben. Emellett Overkill és Dot románcának esetlensége volt az, ami szívmelengetően hatott az emberre.

Dot nálam az utolsó 6 rész abszolút győztese
volt. Ritkán látni ennyire zseniálisan megírt, és kivitelezett karaktert, mint ő. Kezdetben még csak a tesójáért aggódó, felelősségteljes nőként jelent meg, majd szépen lassan elkezdett becsúszni az akció középpontjába, mely beszippantotta, és előcsalta a vad oldalát. Ennek köszönhetően pedig részévé válhatott a történetnek, miközben megkapta a saját szálát is - bár ezt még nem fejezték teljesen be -, csak még célozni kellene megtanulnia ahhoz, hogy valódi keresnivalója legyen a szuperhősök világában. Egy kicsit olyan April O'Neil kaliberű karakternek érződik, de mindenkiről elmondható, hogy kiről mintázhatták funkcióját, vagy külsejét tekintve. A Kullancs egyértelműen Kék bogárra ütött, a Terror pedig Magneto leszármazottja, hogy csak néhány nagyon egyértelmű példát említsek.

Míg a szezon első fele leginkább csak feltérképezte a kapcsolatrendszereket, felállította a mitológia alapjait, bevezette a nézőt ebbe az abszurd szuperhősökkel tarkított világba, addig a következő 6 epizód már sokkal akció orientáltabb volt. Beindult a cselekmény, mely nagyon gyorsan, nagyon felpörgött, és nem is engedte el a volánt egészen az utolsó percekig, amelyek morzsaként szolgálnak a következő évad fő problémái számára. Érdekes konfliktus helyzetekben láthattuk kedvenc figuráink, mégis ez a hat epizód egy kicsit más volt, mint a szezon eleje. Ugyanakkor cseppet sem okozott csalódást, és valahol jól is állt neki ez a cselekmény orientált történetmesélés. Nem voltak üresjáratok, ugyanúgy a kötelező, és tipikus utakon haladt, viszonylag kevés meglepő fordulat közepette, de cserébe legalább a poénok és a legendás egy sorosok úgy szárnyaltak, ahogy kellett. A humor az, ami a legkönnyebb megbocsáthatóvá teszi a történet egyszerűségét.

A Tick-ben az a legjobb, hogy mindenkinek van motivációja. Tény, a kék kullancs saját küldetése eléggé parkolópályára került ebben a felvonásban - leszámítva azt a röpke időszakot, amikor azt hitte magáról, hogy ő egy robot -, de mindez csak azért, hogy Arthur és az ő drámája előtérbe kerülhessen. Jó célt szolgált, és ezért lett emlékezetes ez a 12 epizódos visszatérés. Arthur karakterfejlődése a múlt történéseinek ismeretében kiváltképp erőteljesre sikeredett. Igazán hősies példát állít a néző elé, hogy egy átlagos emberből is lehet szuperhős, ha képes szembe nézni a félelmeivel, és átlépni rajtuk. Ennek köszönhetően tudott igazán működni a pillangófiú története, mely számtalan megható momentummal büszkélkedhetett. Mellette a Terrornak is voltak céljai, ami sokkal több dimenziós figurává tette őt, mint amilyennek a legtöbb blockbuster franchise főgonoszait látjuk a nagyvásznon. A dob mániája végig átjárta az új részeket, melyek egy zseniális egy soros poént vezettek fel a végjátékban. Nagyon jól áll neki, hogy ilyen bárgyún gonosz.

Talán a szezon egyik nagy negatívuma - ha ezt lehet annak tartani -, hogy szérializált, ennek köszönhetően az első évadban nem volt lehetősége teljesen elengednie magát, és a legnagyobb ökörségek kártyáját kijátszani. Bár az tény, hogy párszor megpróbálta, például a Terror tervénél, amit még a készítők is elismertek, hogy rémes. Az abszurditás legjobb lehetőségei azonban elbuknak Arthur karakterívében, hiszen minden ennek van alárendelve. Amivel önmagában semmi gond sincs, hiszem ettől működött olyan olajozottan a szezon, mégis úgy érzem, ha van sorozat, amely epizódikusan többre lenne hivatott, akkor az a Tick. Noha én nagyon élveztem ezt a dolgot, hiszen az utolsó hat része az első évadnak egyetlen történetre fókuszált, éppen ezért úgy érződött, mint egy három órás film. Viszont, ha így gondolunk rá, akkor kicsit hosszúra sikeredett, és sok mindennel gondok is vannak. Ugyanakkor a 22 perces epizódok igyekeznek szembe menni a negatívumokkal, és a legtöbb esetben le is győzik őket. Köszönhetően néhány brutális egy sorosnak. Emellett szintén problémaként könyvelhető el, hogy a széria nem eléggé hangyás, nem meri átlépni a határt. Próbál komolytalanul komoly maradni, és bízik abban, hogy minden helyzetet megmenthetnek a poénok. Pedig ha egy kicsit jobban visszakanyarodna a gyökereihez sokkal többre vihetné. Viszont erre nem biztos, hogy napjaink közönsége vevő lenne, és ezzel az alkotók is tisztában vannak, valószínűleg ezért is nem merik átlépni a saját korlátaik.

A Tick első szezonja fontos kérdéseket boncolgat. A széria egyik alapvető problémája, hogy ki is a Tick valójában? Elveszett emlékek, és identitás keresés között őrlődik a címszereplő, amelynek köszönhetően lehetőségünk van fontos kérdéseket is bebarangolni. Ez már csak azért is tökéletes motívum az első évadban, mert ez minden sorozatra jellemző az elején, amikor még keresgélik saját maguk. Arthur úgy próbált könnyíteni a Tick lelkén, hogy elmondta neki, hogy senki sem tudja ki is ő valójában, de haladnak tovább az úton, mert csak is úgy tudhatják meg. Egyszerűen élvezetes volt, ahogy a saját témáira reagált, és tulajdonképpen úgy döntött le a negyedik falat, hogy a közelében sem járt. A másik motívum pedig a végzet jelentősége volt, ami minden kezdő szuperhős életében fontos szerepet játszik. Nincs ez másképp most sem. Ez pedig kellő motivációval látja el főhőseinket, hogy folytassák a küldetésük.

Tizenkét fantasztikus részen keresztül ismerkedhettünk meg Arthur eredettörténetével, mely számos remek ötlet közé lett csomagolva. Hiába került a címszereplő az anyós ülésre, mindig képes volt lenyúlni a jeleneteit, köszönhetően a fantörpikus alakításának. A szezon tele volt remekebbnél remekebb ötletekkel - a Terror alapította a legmenőbb kólás céget -, és olyan eszközöket használt, amelyek tele van potenciálokkal, viszont nem tudta teljesen kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, mert túl szérializált, és az ilyen történetmesélésben nem igen van lehetőség elmerülni az apróbb, mégis mulatságos elemekben. Epizódikusan jobban működne a Tick, sokkal több különcség fér bele, vagy dilis megmozdulás, és elbírna viselni még néhány adag hangyás elemet is, hogy akkora kultikus kedvenccé válhasson, mint amekkorát megérdemel. Ugyanis a Tick napjaink egyik legszórakoztatóbb komédiája, amely tökéletesen kifigurázza a szuperhősös képregények világát. Teszi mindezt úgy, hogy végig komolyan vehető, és rendkívül szellemes.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék