Főoldal

















Upfronts 2017 - CBS

A nyugger adó a legerősebb mind közül. Már felhozatal tekintetében. Még tavasszal berendelték szinte majdnem az egész repertoárt, és az újonc kínálatuk is elég sok túlélő produkciót szállított. Nem is említve a következő szezonban érkező produkciókat - ahol túl sok meglepetéssel nem igen találkozunk, maximum azzal, hogy milyen gyorsan kezdődnek. A CBS kínálata már bejáratott franchise-okra és sikeres produkciókra épül.




Alaposan megizzasztották két veterán produkciójuk közönségét a csatornánál, akik feje felett hónapokig lebegett a kaszás. Végül Az élet csajos oldala lányai húzták a rövidebbet, míg a saját gyártású Sherlock és Watson imondhatni magabiztosan folytathatja a pénztermelést. Míg előbbi nézettségére senkinek sem lehetett panasza, utóbbi már jó ideje libikókában mozgolódik, végül valahogy mindig talpon marad. Rossz hír lehet a komédia rajongóinak, hogy a Warner nem is próbál meg új otthont keresni a Beth Behry és Katt Denings multikamerás komédiának. 

Nyolc újoncukból három dráma, és egy komédia nem aratott elegendő sikereket ahhoz, hogy folytathassa a történetek mesélését. Meglepő mód folytatódik a MacGyver reboot - szerencsére, ugyanis szükségünk van egy ilyen kaliberű szórakoztató produkcióra-, mint ahogy Kevin James és Matt LeBlanc se mennek sehova a csatornától. Tulajdonképpen magabiztosan kijelenthető, hogy egyetlen kivágott produkciójáért se kár, viszont ami megmaradt, nem túl erős minőséget képvisel. Ami szokatlan attól a csatornától, akiknek még a Beverly Hills-i zsaru se kellett pár éve.

Egy nyárra érkező dráma sorozat, és egy az ifjú Sheldon életét bemutató komédia kapott azonnali berendelést a csatornától már hónapokkal az upfronts előtt, de itt folytatja ősztől David Boreanaz, David Walton, Liza Lapira, Elliot Gould, Jeremy Piven, Bobby Moynihan, Monica Potter, valamint Alan Cumming is, hogy csak néhány nevet említsek.

Tavaly a CBS-t megvádolta a média azzal, hogy túlságosan is pasi központú a szereposztásban, de úgy tűnik Leslie Moonves semmit se tanult az esetből. Moonves szerint a be nem rendelt projectek között szép számmal akadtak olyanok is, melyekben a gyengébbik nem erőteljesebben képviseltette magát, ám végül a jobbnak érződő projectek mellett tették le a voksuk. A CBS idén 9 sorozatot rendelt be, míg nyolcat passzolt - melyek közül hatban nők fontos szerepet játszottak.

"Kevesebb, mint a bevételeink fele származik hirdetésekből." - emelte ki szerdán Les Moonves, a CBS Corp. vezetője. Az idei kilenc újoncukból hat házon belülről érkezik, de ezt a számot még feljebb szeretné vinni. Viszont azt is kiemelte, hogy a közönségük 60%-a még mindig élőben követi a programjaikat, majd kihangsúlyozta, hogy az év legnézettebb újonca nem a Rólunk szól volt, hanem a Bull. Kelly Kahl azt is kiemelte, hogy az elmúlt 20 esztendőben mindössze két műsor volt látható a kedd este 8 órás sávban a JAG és a testvére, az NCIS - ugyanezen idő alatt az ABC-nél ez a szám 50.

Les Moonves-nek a mai divatos rebootolásról is megvan a véleménye, és bár kedvelte a Will & Grace-t, a Roseanne-t nagyon gyanús produkciónak érzi az ABC részéről. Amikor a sajtó képviselői az Agymenők jövőjéről kérdezték csupán annyit felelt: "Szerintem a Szeretünk Raymond 3 évvel korábban ért véget, mint amennyi volt benne. A csúcson akarsz kiszállni, de nem akarsz pénzt hagyni az asztalon se." - utalván arra, hogy szerinte az Agymenők a most berendelt két évadot követően is műsoron maradhatnak.


Veterán kínálat
The Big Bang Theory (WBTV, multicam): 12. évadig berendelve (2018/19)
Zsaruvér: 8. évad
Gyilkos elmék (ABCS/CBSTVS): 13. évad
Hawaii Five-0: 8. évad
Családunk darabokban (20th, single-cam): 3. évad
Madam Secretary: 4. évad
Mom (WBTV, multicam): 5. évad
NCIS*: 15. évad
NCIS: Los Angeles*: 9. évad
NCIS: New Orleans*: 4. évad
Scorpion: 4. évad
Sherlock és Watson
: 6. évad

Kasza
2 Broke Girls (WBTV, multicam) - 6. évad 
Code Black (CBSTVS/ABCS)
Criminal Minds: Beyond Borders (ABCS/CBSTVS)
The Odd Couple (multicam)

Elsősök
Bull*: 2. évad
The Good Fight* (CBS All Access): 2. évad
Kevin Can Wait (Sony, multicam): 2. évad
MacGyver*: 2. évad
Man With a Plan*: 2. évad
Star Trek: Discovery (CBS All Access)
Superior Donuts* (multicam, off-cycle pickup): 2. évad

Kasza: Training Day (WBTV), Doubt, Pure Genius (UTV/CBSTVS), The Great Indoors* (multicam)

Első sor
By the Book (WBTV, multicam)
Instinct*
Me, Myself and I (WBTV, single-cam)
9JKL* (multicam)
Salvation* (straight-to-series for summer 2017)
SEAL Team* 
S.W.A.T. (SPT/CBSTVS co-pro)
Wisdom of the Crowd (UTV/CBSTVS co-pro)
Young Sheldon (WBTV, single-cam)

---------------------
A PROGRAM

Egy biztos, a CBS ismételten egy beton biztos bagázzsal támad. A hétfő és csütörtök estéiket komédiákkal támogatják meg, míg a kedd, szerda, és péntek estéjükön a bűn megelőzésen lesz a főhangsúly. Csütörtökön napjaink legnézettebb komédiája és gyermeke néz majd farkasszemet az NBC Must See Tv blokkjával, és ez a versengés bizony nagyon kiélezettnek tűnik. Vajon a nyugger adó kedvenceinek van esélye a fiatalok kedvenc produkciójával szemben?

A hagyományokra épülő kínálatban nagyon sok az újonc, de ezen kívül szinte minden produkció visszakapta a saját bejáratott pozicióját. Valószínűleg túl nagy meglepetésekre a nézettségekben ezúttal sem kell majd számítani.


Hétfő
8:00-8:30 PM AGYMENŐK
8:30-9:00 PM YOUNG SHELDON (N) (Ízelítő bemutató: Szeptember 25)
8:30-9:00 PM 9JKL (N) (Premier: Október 2.)
9:00-9:30 PM KEVIN CAN WAIT
9:30-10:00 PM ME, MYSELF & I
10:00-11:00 PM SCORPION

Október 30-tól:

8:00-8:30 PM KEVIN CAN WAIT
8:30-9:00 PM 9JKL
9:00-9:30 PM ME, MYSELF & I
9:30-10:00 PM SUPERIOR DONUTS
10:00-11:00 PM SCORPION

Kedd
8:00-9:00 PM NCIS
9:00-10:00 PM BULL
10:00-11:00 PM NCIS: NEW ORLEANS

Szerda
8:00-9:00 PM SURVIVOR
9:00-10:00 PM SEAL TEAM
10:00-11:00 PM Gyilkos elmék

Csütörtök
8:00-11:00 PM, ET/ 5:00-8:00 PM, PT
NFL THURSDAY NIGHT FOOTBALL (Szept. 28-tól)

Nov 2.-tól:
8:00-8:30 PM THE BIG BANG THEORY
8:30-9:00 PM YOUNG SHELDON
9:00-9:30 PM MOM
9:30-10:00 PM Családunk darabokban
10:00-11:00 PM S.W.A.T.

Péntek
8:00-9:00 PM MACGYVER
9:00-10:00 PM HAWAII FIVE-0
10:00-11:00 PM BLUE BLOODS

Vasárnap
8:00-9:00 PM WISDOM OF THE CROWD
9:00-10:00 PM NCIS: LOS ANGELES
10:00-11:00 PM MADAM SECRETARY



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék