Főoldal

















Szuperhősök találkozása - A DCTVU crossoverek hetéről

Megtörtént minden DC rajongó álma, kedvenc hősei végre találkoztak egymással! Sőt, közös küldetésre is mentek, hogy együtt védjék meg a multiverzumot.




Megtörtént minden DC rajongó álma, kedvenc hősei végre találkoztak egymással! Sőt, közös küldetésre is mentek, hogy együtt védjék meg a multiverzumot.

 

 
-SUPERGIRL-

 

 

 

 

Elmondani nem tudom milyen rég vártam egy igazán jó Supergirl részre. Most úgy érzem majd másfél év után végre megkaptam az első olyan részt, amire azt merem mondani, hogy ez már igen. A tavalyi szezon legjobb epizódja az volt, amikor Flash meglátogatta Supergirlt és most nagyon úgy tűnik, hogy ismét neki köszönhető a siker. Még akkor is ha csak a végén egy percre bukkant fel. Ez akkor is a Villám hatása.
 
Szögezzük le, hogy ezt a Supergirl epizódot nem azért tanácsos látni, mert innen indul el a crossover, hanem azért, mert ez tényleg nagyon jó volt. Minden szinten működött. Mintha valaki belerúgott volna a gépezetbe, ami által minden elem a helyére került. Működtek a románcok, volt benne izzó konfliktus, Helen Slater-féle brillirozás és rengeteg felszabaduló érzelem. Ha ez a sorozat csak fele ilyen jó tudna lenni nem gondolkoznék azon, hogy a Kevin Smithes epizód után kiszáljak-e belőle.


Már a nyitójelenete is teljesen olyan volt, mint egy normális sorozaté és utána az egész rendezés igyekezett hozni ez a jelenet által támasztott elvárásaink. Vizuálisan már az előző rész is elnyerte tetszésem, de minden, amit történetileg az előző epizódban építettek fel itt csúcsosodott ki úgy igazán. Bár nem vagyok a híve Supergirl pár választásának, kicsit randomnak érzem, mégis sikerült megédesíteniük minden pillanatát a közös jeleneteiknek. És amikor elcsattant, aminek el kellett, ott hirtelen az egész golyóbis megállt. Pazar volt és Alex szálával ellentétben működött. Hadd ne mondjam el megint mennyire rémes színésznő az Alexet játszó csaj, aki képes volt elszúrni még az anyjának való coming outos jelenetét is.

Helen Slater viszont istennő! Karaktere azon kevesek közé tartozik, akinek jelentősége van és funkciójának megfelelően használják. Mind anya szerepben remekelt, mind pedig tudósként. És ez ritka kincs. Bár tőle elvárt. Hasonlóan izgalmas dolgokat mondhatok el Lana Luthor és az anyja közös jeleneteiről, amelyek tele voltak tüskékkel, mély sebekkel és rengeteg érdekes momentummal szolgáltak. Végre volt értelme használni mindkét figurát, közös jeleneteik pedig hidegrázósra sikeredtek. Ezzel szemben valahányszor Kara/Supergirl bukkan fel Lana Luthorral közösen egy jelenetben egy formálódó félben lévő, bimbozó barátság evolúcióját látjuk, ami jól eső érzéssel tölt el, még akkor is, ha tudjuk sosem bízhatunk egy Luthorban.













Az egyetlen, ami nem tetszett az Cyborg Superman behozatala, mint ellenség. Túl korainak érzem és a legkevésbé sem találom őt a megfelelő ellenfélnek még. A jelmeze meg egyszerűen vicc kategória. Persze voltak jó momentumai, de nem vitték túlzásba. Nem úgy, mint az epizódban elcsattanó rekord mennyiségű csókot. Komolyan emelem kalapom az egész epizód előtt ez már majdnem lenyűgöző szint volt. Pazar történet, mely Kara kriptoni múltjának egyik hátramaradt nem túl pozitív eleme, kiderültek titkok és kapcsolatok rendeződtek. Mi másra van szükségünk?

Barry Allenre, mondjuk. Flash és Cisco átvibráltak ebbe az univerzumba, mert Föld-1-nek szüksége van Supergirl segítségére. Kettejük újra találkozása murisnak tűnt, a jelenetük pedig felcsigázott a folytatásra.
 

– THE FLASH – A VILLÁM –













Hihetetlen mennyire üde ez a sorozat. Átjárja a szeretet érzése és abban a pillanatban, hogy elindul tudod, hogy valami egészen kellemeset fogsz kapni. Valami különleges van készülőben, ami garantáltan megmozgatja a fantáziád. Valami, ami lázba hoz. Egy olyan crossover indul el ebben a történetben, melynek értelme is van. Még akkor is ha eszméletlenül furán hatnak az idegenek. “Mutánsok” igen, földönkívüliek nem?

Az “Invázió” ebben az epizódban veszi kezdetét. A Supergirl végi jelenet teljesen feleslegessé válik, ugyanis teljes terjedelmében megjelenik ebben a részben. Átjárja a pozitív kisugárzás, és míg a Zöld íjász világa sötét tónusú, szereplői búskomorak – a Holnap legendái figurái valahol félúton-, addig Barry Allen és Supergirl végig vibrálják a teljes történetet. Széles mosollyal vetik bele magukat a kalandokba és hősként viselkedve válnak kulcsfigurákká. Minden egyes közös pillanatuk egy szeletnyi napsugárként töltötte fel a képernyőt. Ők az igazi  cseresznye ezen a hatalmas crossover tortán.













Már a nyitó jelenet forró hangulatú volt, hiszen Oliver Queen-t és Barry Allen-t találtuk szorult helyzetben, ahol barátaik támadtak rájuk
. Később lassan építkezve megtudtuk, hogy mivel is állunk szemben. Kiderült nem ez az első alkalom, amikor a Föld kapcsolatba került ezekkel a nyulánka figurákkal, hiszen már itt jártak az 50-es években is. Ám ezúttal nem csak felfedezni jöttek, hanem pusztítani. Barrynek össze kell toboroznia a bandát. Meglátogatja Zöld Íjászt és bandáját, akiket szorult helyzetből ragad ki, majd küldenek egy üzenetet az időben a Holnap legendáinak. Miután a banda összeállt Barry Cisco segítségével átvibrál Supergirlért. Jó tudni, hogy van egy idegen lény a tarsolyukban az ilyen esetekre.

Az egyetlen, ami nálam kissé beárnyékolja a pozitív összképet az Iris. A nő, akit részről részre egyre jobban kedveltem most végig idegesítő, anyatigrisként lett ábrázolva, aki megakarja óvni öccse, Wally-t. Wally persze önfejű és nem akar lemondani a nagy álmáról, hogy belőle váljék Kölyök Flash. Éppen ezért kettejük között ott egy szakadék. Bár a West család nem dominált ebben az epizódban mégis Wally és HR fontos lépéseket tettek meg egymás felé.













Barry üzenetet küldött a jövőből. Azt mondja nem bízhatnak benne és mindez azután derül ki, hogy megválasztották a csapat kapitányának. Ez remek konfliktus forrásnak bizonyult, miközben beizzítja a néző fantáziáját. Kiderül milyen változások áltak be a Flashpoint-ot követően és még szorosabbá kovácsolja Ollie és Barry kapcsolatát. Kettejük jelenetei minden esetben remekeltek. Élvezet nézni, hogy Barry mennyire élvezi Ollie bizalmát, mintha érezné, hogy jó hatással van rá. Ketten kéz a kézben lépdestek előre a célért és vezették harcba a csapatot. Egészen a csattanóig úgy tűnt minden a legnagyobb rendben megy, aztán jött a…
Rengeteg minden fért bele ebbe a 40 percbe. Rendkívül tartalmas történet volt, ahol még idő is jutott elmerülni a karakterekben. Rémísztő képet festettek Dr. Steinről, viszont a Danielle Panabakerrel közös jelenete egyszerűen beragyogta a képernyőt. Jó volt őket újra együtt látni. Csak úgy, mint Sisco-t és Felicity-t is, akik végig egymással versenyeztek ki a jobb. Akármilyen hihetetlenül is hangzik Supergirlnek van keresnivalója ebben az elit csapatban, ahol képes úgy megjelenni, ahogy a saját sorozatában nem.

Minden ízében pazar epizóddal indult el a 4 sorozaton át ívelő “Invázió” történetszál, melyben minden hősnek tudnia kell félretennie a sérelmeit és egy icurka-picurkát a jelen konfliktusára kell fókuszálnia. Ez vonatkozik Barry-re is, aki nem rágódhat azon, tettei mekkora hatással voltak az univerzumra, mert nem isten és ahogy Ollie mondta, az emberek hozzák meg a döntéseket, amik odavezetnek ahol épp tartanak. A hősöknek pedig szabad hibázniuk, elvégre ők is csak emberek.

– ZÖLD ÍJÁSZ 100. –

 











A várva várt 100. rész. Talán nem túl meglepő mód az Arrow gárda került főszerepbe a crossover ezen részében, ahol mind Bary, mind Supergirl alig tűntek fel egy-egy pillanatra. Mégis könnyedén ellopták az egész epizódot. Vajon hogy lehet ez?

A válasz egyszerű, a Zöld íjász már rég nem egy túl izmos sorozat. Én már kiszálltam egy ideje, és ez a rész is bebizonyította, hogy nem volt rossz döntés. Lauren halála, és ez a túl sok új “hős” már kezdte kicsit zsúfolttá tenni a szériát, mégis hiányzott belőle valami. Nekem sosem volt bajom a sötét tónussal, illet a produkcióhoz, mégis a hangulat és a csapat összetétele annyit változott az évek során, hogy a karakterek elvesztették vonzerejük. Oliver részéről a fejlődésnek még mindig nem látom nyomát.


Ez a rész egészen addig működött, míg Olliék nem tudták, hogy hallucinálnak. Az eljegyzése Dinah-val tökéletes jelenetek tengerét eredményezte, Moira és Ollie apjának a visszahozatala pazarul sült el, egyszóval minden adott volt egy régimódi, mégis nagyon frissnek ható Zöld íjász epizódhoz. Igen ám, csak Olliék rájöttek, hogy valami itt nincs rendben, ezzel pedig szertefoszlott minden reményem, hogy láthatom egy olyan verzióját a sorozatnak, ahol Ollie és Dinah együtt vannak. Nagy kár az elszalasztott lehetőségért, ugyanis még soha nem láttam semmit, ami ennyire működött volna ebben a szériában, mint a közös jeleneteik. És az igazat megvallva jól is állt mindkettejüknek ez a kapcsolat.

Ezen “álom-szegmens” alatt Sisco és Felicity az Íjász Csapat többi tagjával igyekezett megtalálni hőseinket. Fájó volt látni, hogy míg mindenki beugrott a Flash-be csak Sisco, Barry és Kara látogattak el a crossover ezen állomására. Mintha a többiek feladata a Flash végén véget ért volna. Pedig még csak épphogy elindították az eseményeket. Ezzel szemben Sisco parádézott, le is nyúlta a jeleneteit Felictytől és a magas tech csávótól, ám még ő sem volt képes überelni Villám és Supergirl csapatmunkáját. Kettejük dinamikája az egész DCTVU legélménygazdagabb pontja. Minden egyes alkalom, amikor felbukkantak a képernyőn az elkezdett szikrázni és a belőlük fakadó pozitív kisugárzás és energia megtöltötte az epizódot élettel. Azt hiszem ezt nevezik varázslatnak.


Fehér Kanári volt mindig is a legkevésbé kedvelt karakterem mind a Zöld Íjászban, mind a Holnap legendáiban. Jobban belegondolva neki óriási szerepe volt abban, hogy kiszálltam az Íjászból és parkoló pályára került a Legendák. Egyszerűen kimondhatatlanul irritál a karakter, a stílusa vérlázító, a színésznője pedig pocsék. Imádom az általa életre kelt típust, de lehet ezt jól is csinálni – lásd Maze a Luciferben. És sajnos, mint ahogy ez várható volt ebben a történetben is domináns szerephez jutott a gyengébbik nemet előnyben részesítő hölgy harctudása.

Csúcspontként két dolgot tudnék kiemelni. Az egyik Ollie és Thea konfliktusa – Thea koszorúslány ruhája mellett-, amely az epizód legdrámaibb jelenetét varázsolta elénk. A köztük lévő konfliktus valódinak tűnt, és ismét ráébresztett arra, hogy ez az a dinamika, ami átalakult valami egészen mássá az évek során, ami már kevésbé érződött ennyire természetesnek. A jelenetük tele volt tisztelettel és tökéletes főhajtás volt az első évados kapcsolatuk előtt. Noha Flash hiába változtatta meg az idővonalat, mégsem kaptunk lehetőséget arra, hogy a Zöld íjászban visszaállítsák a kezdeti állásokat, miszerint Lauren és Ollie egy pár lehet. Bármennyire is epekedtünk értük ennél az ábrándnál közelebb nem fogunk jutni hozzájuk. És fájó. Amíg nem jöttek rá, hogy csak egy délibáb, amit épp megélnek, addig minden eleme a helyén volt a történetnek, amely méltón idézte fel a gyökereit. Emellett az epizód másik legnagyobb pozitívuma az idegen lények dizájnában rejlik. Mindig félelmetes, amikor valami képregényes dolgot kell adaptálni, de az UFOk megjelenésénél különösképp a részletekben rejlik az ördög. Pazar látványvilágot tártak elénk, amelyben jó volt elmerülni. Izgalmas ilyesmit látni egy tévés büdzséjű produkciónál, mert jó néhány nagyvásznas társát megszégyenítette. Tény, a harci jeleneteiben is sokszor már felveheti a versenyt egy-egy mozival, de az űrhajó képe és az effektek ennél tökéletesebben nem is sikerülhettek volna.

Fordulóponthoz érkezett a crossover. Míg az első két felvonásáról – tudom, Supergirlt nem kellene ide vennem, mégis így teszek, hiszen iszonyatosan- pozitív képem alakult ki, addig a Zöld íjászos fejezet csupán egy árnyalatnyival szállított jobb minőségű epizódot, mint ahol ma tart a széria. Ez pedig édeskevés az üdvösséghez, még akkor is ha a maga nemében eszméletlen jó epizód volt. Greg Berlanti jegyezte a részt, ami telis tele volt jobbnál jobb gondolatokkal, érdekesebb ötletekkel, mégis úgy éreztem, hogy valami nagyon hiányzott belőle. Néhány figura beárnyékolta az epizódot, míg mások szimplán nem jutottak elég térhez. Túl sok volt a szereplő és nem sikerült mindenkinek kellő lehetőséget biztosítani a csillogáshoz. Mégsem tartom teljesen kihagyott ziccernek, hisz bár nagyon keveset haladt előre a történet, mégis a Zöld íjász számára fontos epizóddal lettünk gazdagabbak. Mondhatni már majdnem ünneplése volt a sorozatnak a mérföldkő eléréséhez. A fordulat a végén viszont igazi ínyencfalatnak bizonyult.


A HOLNAP LEGENDÁI













Cisco és Felicity lenyúlták az epizódot
. Egészen az utolsó negyed óráig. A geekségük határtalan volt és nem csak, hogy időutaztak, de még hőseink megmentésére is nekik kellett sietniük. Az egyetlen bajom az egész epizóddal az Supergirl háttérbe lökése volt, ami teljesen hasztalan és felesleges volt. Így vajmi kevés értelme volt belerángatni a dolgokba. De nyílván nem véletlenül nem mondták be az előző részek tartalmából résznél azt, hogy a Supergirlből is van benne valami.

Ezt a történetet Greg Berlanti jegyezte és ősi cimborája, Gregory Smith rendezte, akivel még annak idején az Everwoodban dolgoztak együtt és azóta több Arroverse epizód rendezését is rábízta az egykori dühös tinédzserre, aki mindig remek munkát végez. Nem volt ez másképp ezúttal sem, ahol 1951 és 2016 egyszerre jelent meg, ami tele volt lélegzetelállító effektekkel, hősi beállításokkal és rengeteg akcióval. Időnként tényleg rácsodálkozok, hogy létezik, hogy tévés büdzséből ilyen látványos orgiákat lehet varázsolni.

 











Ám ezzel az epizóddal nem csak vizuálisan voltam megelégedve, hanem tartalmilag is. Tökéletes arányban ötvözték a humort az akcióval, megspékelve némi túlspilázott amerikai zászlós megjelenéssel és megindító drámai beszédekkel. És ha mindez nem volna elég még egy kis időutazás is belefért, hiszen azért mégis csak a Legendsben vagyunk. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy Heatwave mekkora nagy kedvencem volt ebben az epizódban is, hiszen az ő humora könnyedén a széria legjobb eleme. Egyszerre félelmetes és szórakoztató. Persze ezt nem mindenki értékeli. Szükségünk is volt rá, hogy kicsit egyensúlyba tartsa Felicity és Cisco párosát. Főleg Barry nagy monológja után.

Mivel szuperhős sorozatról van szó, tetszett, hogy a sok duma mellett nem feledkeztek meg arról sem, hogy hősként ábrázolják ezeket a karaktereket és olyan történetszálakat kaptak, amelyekre nem lehet panaszunk. A crossover mindegyik fejezetében más hősnek volt lehetősége, hogy megcsillogtassa tudását és bebizonyítsa miért is csapata (egyik) legfontosabb tagja. De amiért a Flash után ez az epizód lett a legerősebb felvonás az pontosabb abban rejlik, ahogy egymás oldalán harcoltak, hogy kiálltak egymásért. Nem számít mit kellett feladniuk, hogy azzá válljanak, amik. Számomra ezért tekinthetőek ők igazi hősöknek.

A Dominátorok eljövetelének is bejött a történetszála, akik a metahumánoktól rettegve szeretnének leszámolni velük. Érdekes megvilágításba helyezte a Flashpoint-ot, és nagyon remélem azt is, hogy amit itt megtudtunk, a titkok, amik felszínre kerültek, azoknak lesz hatása mindegyik sorozatra.












Számomra azonban az epizód jelenete nem ezekben a dolgokban rejlett, hanem az apró pillanatokban. Miután mindenki hazament a városába/dimenziójába Ollie és Barry leültek egyet sörözni egymással. A röpke jelenet könnyedén az egész crossover leggyönyörűbb momentumát szállította, megnyugtatva a nézőt és biztosítva arról, hogy ezek a hősök, akiknek a kalandjait mi hétről hétre követjük nem többek egyszerű bátor embereknél. A kulcsszó pedig a bátorságban rejlik.
 
Összességében remek négy estén vagyunk túl. A crossover minden pillanatát élveztem és mindegyik sorozat idei legjobb epizódját szállította. Supergirl ráadásul a crossovertől függetlenül, amire még büszkébb vagyok. Flash-ben kezdődtek a szálak, ő hozta össze a gárdát és mindenki remekelt benne. Zöld íjászban egy “jutalom epizódot” kaptunk Ollie feláldozásairól, a Holnap legendáiban pedig minden, ami eddig történt kicsúcsosodott. Igazi csapat munka volt. Még több ilyet, mert amikor ezek a karakterek találkoznak, akkor érződik az egész univerzum igazán élőnek. A peak tv korszakában pedig pontosan erre van szükségünk.

Nézettség:
Supergirl: 3.5M/1.1 (+33%/+20%)
The Flash 4.2M/1.5 (+40%/+36%)
Arrow: 3.5M/1.3 (+84%/+86%)
Legends of Tomorrow: 3.33M/1.1 (+80% – rekord nézettség!- +83%)
 
Értékelés:
Supergirl 2×08. 10/7
The Flash – A Villám 3×08. 10/9
Zöld Íjász 5×08. 10/7
A holnap legendái 2×07. 10/8

A Villám, Zöld Íjász és a Holnap legendái még egy új epizóddal jelentkeznek idén, Supergirl Kevin Smith epizódjával tér vissza 2017 januárjában.-



Mindez a képregényekben
:
“INVÁZIÓ” (1989, 3 füzet)
Írta: Keith Giffen és Bill Mantlo
Rajz: Todd MacFarlane, Bart Sears

Crossover: Omega Men, Justice League International, Legion of Super-Heroes

 

 



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék