Főoldal

















Giant Days - Egyetem veletek

Borítóról ne ítélj - tartja a mondás. Esetünkben azonban pontosan a borító az, ami miatt már évek óta érdeklődöm a Giant days iránt. Persze sosem kezdtem el, csak lenyűgözött a minimalista stílusa, a szín használata és a rajz stílusa. Éveken át csak kerülgettük egymást végül pedig úgy döntöttem, hogy engedek a csábításnak és belecsapok a történetbe. Ekkor hirtelen megvilágosodtam. A Giants days az a képregény, amiről nem tudtam, hogy szükségem van rá, amíg el nem kezdtem olvasni. Mert egyetemre menni jó!





Egyetlen éjszaka alatt hoztam be a sorozatot. 2014-ben alkotta meg a népszerű webcomic kreátor, John Allison a három friss egyetemista lány történetét. A Boom! Box pedig fel is karolta a projectet, 6 lapszámra, ám a széria nagyon hamar óriási népszerűségre tett szert, így megduplázták a mennyiséget. Ezek után pedig nem volt más lehetőségük, mint folytatni a lányok történetét. Ám az elfoglalt, Disney storyboard művész Lisa Treiman idejébe csak az eredetileg eltervezett számok fértek be, utána már csak a címlapokat jegyzi. Helyét a hetedik számtól a finn Max Sarin vette át, akinek rajz stílusa, ha ez lehetséges még jobban bejön, mint Treiman csodás grafikái. Az átmenetből viszont nagyon keveset lehet érezni, tökéletes volt az átvétel, majd pedig idővel Sarin a saját stílusából is többet csepegtetett a sorozatba.
 
Képregényeket három okból kifolyólag olvasunk: Érdekelnek a karakterek, bejön a rajz stílusa és csak a legritkább esetben a szinek miatt. Ilyen szép színeket már nagyon rég nem láttam! Whitney Cogar panelről panelre nyűgözött le és állítom, hogy a szinek újabb réteget adnak hozzá az olvasási élményhez. Helyenként csak ámultam és bámultam, mert nagyon könnyedén lopta be magát a Giant days a szívembe és ebben óriási szerepe volt a színvilágnak. Ami csak azért fura, mert minden szám más történetet dolgoz fel és az írást tartom a leggyengébb pontjának. Persze még így is bőven átlag felett áll ez az első sorban a női közönséget megcélozni kívánó project. Figurái nagyon humorosak, működik a dinamika közöttük és csak az első két lapszámnál lehetett érezni, hogy még az író is a megfelelő módját kereste a történetmesélésnek. Utána sorra jöttek a komolyabb témák és általuk a lányok is jobban kiteljesedtek. Innentől kezdve nem volt kiút. Letehetlenné vált az ifjúsági történet.

Három fiatal lány kezdi meg egyetemi kalandjait az első oldalon. Személyiségük nem is lehetne ennél különbözőbb, valahogy mégis közeli barátokká kovácsolódnak. Daisy Wooton kissé naív, még keresi önmagát és szexuális beállítottságát is. Esther de Groot egy igazi vagány, gótikus csaj, aki imádja a sátán zenéjét és igazi dráma királynő aurája van. A két véglet között félúton helyezkedik el Susan Ptolemy, a józanság földi helytartója és a lányok védőszentje. Mellettük még időnként labdába rúg Ed -aki egy kurzusra jár Estherrel és szerelmes is a lányba-, valamint a bajszos, Magnum és MacGyver keverék, McGraw - akinek Susan múltjához van némi köze. A Giant daysben az ő történeteik elevenednek meg és velük együtt élhetjük át mi is (újra) milyen is az, amikor még fiatalon keressük önmagunkat.
 
Nagyon élveztem ezt a megközelítést és a hangulatot, ami árad a sorozatból. Teljesen megfoghatatlan kisugárzása van. Ami több, mint báj, és egy szempillantás alatt nagyon nagy kedvenccé nőtte ki magát. Valahol persze teljesen érthető, hiszen nagyon könnyed olvasmány még akkor is, amikor egészen komoly témákat boncolgat. Nyelvezete egyszerű, semmi nehézséget nem igényel. Tipikusan olyan ifjúsági történet, ami könnyedén szerethetővé teszi a fiatalabb közönség számára a képregények világát és ami nyelvgyakorlás szempontjából is nagyon élvezetes olvasmány.

Fura volt, hogy 6 részesre tervezte az alkotója a sorozatot, mert az első két számot teljes elvesztegetésnek éreztem. Bemutatta ugyan a karaktereket és az Esther veszélyes karizmájára felépített poénok is mind működtek, mégsem volt meg az a szükséges extra báj a történetben, ami valamikor a negyedik számot követően felbukkan. Nagyon keveset kaptunk ekkor még Susan és McGraw múltjából -amit később is szerintem viszonylag egyszerűen és kiszámíthatóan lerendeztek, valamint szerves részévé tették a történetnek-, és valahogy Daisy szexuális identitásának a felfedezésére sem sikerült kellő időt hagynia. Amivel az első 17 szám alatt nem is foglalkoztak többet azt a bizonyos esetet kivéve. Ezért számomra ez egy ziccer helyzet és sajnos az író elbukott. Ugyanis a másik lányoknál jelentéktelen dologra vesztegette el az időt. Eközben pedig Esther szolgált humorforrásként, ami szükséges volt, de csak később jutottunk el arra a pontra, hogy elkezdett rétegeket kapni a figura. Úgy érzem ekkor még küzködött a neves író azzal, hogy megtalálja a lányok hangját a történetben, ami ezúttal nem a weben debütál elsőként, hanem nyomtatottan és jóval egységesebb hosszban. Talán pontosan ennek tudható be, hogy eleinte minden epizód saját történet köré épült fel, míg később egyre inkább kezdtek elmosódni a határok az élet átívelő eseményei és az éppen aktuális cselekmény szálak között.
 
Talán tényleg az írás a leggyengébb pontja, hiszen olyan komoly témákat boncolgat, mint az internetes szivatás és a drogok vagy épp a nikotin függőség, és ezeket mind pár oldal alatt lezavarja. Holott mind komolyabb téma annál, hogy mindössze egyetlen számba belezsúfolja őket az ember. Még akkor is, ha ilyen könnyedén teszi. Persze így is bőven kerek a kép, csak túl könnyű a megoldás és egy kis hiányérzet marad az olvasóban. Aztán akadnak olyan történetek, amelyben Daisy és Esther azt hiszik, hogy Susan eltűnt és elmennek az ő városába, hogy megtalálják és megmentsék barátjukat. Vagy ott van az is, amikor az egyik lány ott akarja hagyni az egyetemet - erre szerencsére egy egész fejezetet szenteltek. Bár ugyan sztereotípiákra épít ebben a kalandban, mégis működik. Megmutatja az igazi barátság erejét és ez az amiben az írás nagyon erős.
Bár az egyetemen játszódik és mint helyszín kulcsszerepet tölt be, de viszonylag keveset kapunk belőle. Az időben is sokszor nagyokat, máskor pedig szinte semmit sem ugrunk. Ezért is volt oly örömteli, amikor a hetedik számban végre előkerült a retteget vizsgaidőszak kérdése. Ahogy ezt a témát feldolgozta Allison az valami mesés volt. Érezni lehetett az ifjúság minden frusztrációját - vagy épp magabiztosságát-, a gondtalan éretlenség utolsó pillanatainak kiélvezését és a vizsga közben bennünk kavargó elvágyódás felkavaró érzését. Közben kissé furcsáltam, hogy Susan miért is titkolózik ennyire elszántan barátnői előtt. Részben ennek, részben pedig minden egyéb cselekedétnek köszönhetően Susan lett az egyetlen olyan figura, akit a legkevésbé sem sikerült megszeretnem. A figurájának megosztottsága még a rajzon is átjön, hiszen míg Daisy és Ed cukik, addig McGraw "régimódian férfias", Esther pedig vagányul démoni - vagy épp csábítóan átlagos, ha épp arra van szüksége-, addig Suzaneben mindig is volt valami zordság, valami ami kiélezi a karaktert és unszimpatikussá teszi.
 
A 9-10 részben került először igazán előtérbe Ed figurája, aki uralta is végig mindkét epizódot. Először az újságnál keveredett kalamajkába, majd később Esther régi bulizós, ifjú anyuka barátnőjével csapatta az éjszakában. Érdekes volt látni, hogy mindkét szálában mennyire "könnyedén" találta meg a románc, miközben a három lány csak a háttérben húzódott meg. Kissé fura volt vele a főszerepben, de nem azért, mert nem illet a Giant days világába, hanem mert hihetetlenül könnyed és élvezetes volt. Talán a széria eddigi két legjobb epizódja. Ezt követően pedig ismét Susan került terítékre, aki tovább folytatta a kampányolós, komoly és egyben nagyon titkos történetét. Persze minden, ami miatt ez a sorozat működött az előző epizódokban az hiányzott ebből a történetből. Nagyon egy szereplőre fókuszáló történeteket kapunk, ahol a többiek csak kisegítenek hébe-hóba. Ezáltal pedig elvész némi varázspor.
Az idei történetek között is akadnak ínycsiklandozó falatok, komoly témák és könnyed szórakozások. Nagyon élveztem a film forgatós epizódot, mert az egyszerre volt naívan romantikus és régimódian varázslatos. Ahogy bemutatták a folyamatot és a poénok, amikre felhúzták az egészet teljesen szatírikus megfelelői voltak a lányok világának. Utána kissé értetlenül meredtem magam elé, hogy miért is keresnek a lányok már tavasszal házat maguknak az őszre, de legalább ebből a szálból is sikerült valami izgalmasat kihozni. Az utolsó pár történetben pedig sikerült csúcsra járatniuk a feszkót, amitől tövig rágom a körmöm a jövő havi folytatásig.
 
Hogy miben rejlik a Giant days elképesztő sikere? Talán az ismerős figurákban, a könnyed hangvételben, a szórakoztató humorban, abban, hogy mind átéltük már ezt egyszer. Könnyű azonosulni bármelyik figurájával, hiszen mind az öt szereplője különböző típust testesít meg, bejárva ezzel a skála minden fokát. Mind az öten másért válnak kedvenceinké, más okokból kifolyólag kedveljük meg őket és engedjük meg nekik, hogy elvarázsoljanak. Mert ez a Giants days. Egy ismerős, kellemes érzés, életszagú történetbe csomagolva, csodás rajzokkal átkötve és lélegzetelállító színvilágba csomagolva. Egyszerűen kihagyhatatlan!




Író: John Allison
Rajz:
Lissa Treiman (1-6)
Max Sarin (finn, 7-)
Kiadó: Boom! Box
Eddig megjelent számok: 17
Eddig megjelent kötetek: 2 (vol1. 1-4., vol2. 5-8.)

 



Többet szeretnél tudni napjaink popkultúrájáról?
Iratkozz fel a csatornánkra és garantáltan nem maradsz le semmiről!



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék