Főoldal

















Veronica Mars

Veronica Mars. Tudjátok minek tartják? Nos, magyarul én sem, hiszen a "Mályvacukorka", mint olyan megnevezés nem épp a legédesebb, de mégis talán az egyik legközelebb álló jelenség. Valahogy így érzünk mi is, akik a kemény (najó, talán nem mindenki) munkánkal megszerzett kicsiny vagyonunkat befektettük a filmbe. Mind mályvacukrok vagyunk. Biztosítottuk a készítőket és a szereplőket, hogy még ennyi év elteltét követően is kíváncsiak vagyunk rájuk, ők pedig mindezt egy olyan szerelmeslevéllel viszonozták, amelyhez foghatóval még sosem találkoztam. Azt hiszem ez az igazi EPIKUS LoVe.




Moziban látni Kristen Bell-t, amint visszabújik kedvenc felcseperedett tininyomozónőnk bőrébe leírhatatlan. Éppen ezért nem is próbálnám meg megragadni a lényeget, legyen elég annyi, hogy a kicsi nagyjából 40 férőhelyes teremben a közönség tapssal köszönte meg az élményt. És már négy napja teltházzal játsszák, ami egy limitált film esetében minimum csodaszámba megy. Pláne, ha hozzátesszük, hogy ilyen produkcióról van szó. Még akkor is, ha a nyitó két perces monológban szépen összefoglalják nekünk ki is az a Veronica Mars. A gyorstalpalót követően pedig beindulnak a kikacsintások, megemlítik a Kickstarter projecktet, az EW is szépen is domborít, a háttérben elkezdenek megjelenni a backerek, felcsendül a klasszikus főcím zene modern változata, Veronica és Logan 9 év után újra találkoznak, ismét tanúi lehetünk a Mars család csodájának és a sok ismerőst Dick vezeti fel a csúcsra.

"I need your help, Veronica." (logan)

A film remekül indít. Mindig is az érdekelt a legjobban, hogy mi lehet kedvenc figuráinkkal miután a műsorok véget érnek. Vajon mivel tölthetik a napjaikat manapság? Nos, egy állásinterjú rengeteg lehetőséget biztosíthat a számunkra, hogy képbe kerüljünk hősünk jelenével és az oda vezető úttal. Remek, egyszerű és elegáns megoldásnak tartottam, ahogy itt kezelték az elmúlt éveket. Majd láttuk Veronicát Pizzel, boldogan egy "csodás" életben. És akkor jött a bomba. Logannek szüksége van a segítségére, a lány pedig csapot-papot hátrahagy csak azért, hogy kihúzhassa őt ismét a bajból. Mintha csak erre a hívásra várt volna, még ha nem is.

"Oh, the magnetic pull of Neptune high brought you back. Oh, you've got spirit. Yes, you do." (Keith)

Majd hazaérve a reptéren találkozik a katonai egyenruhájában pompázó Logannel. Kellemes diskurzust folytatnak, könnyedén, ahol a néző számára is tisztán egyértelművé válik, hogy ez a két ember még semmilyen szinten sem végzett egymással. Ezt követően pedig jöhet a sorozat másik legfontosabb eleme: Apu. Veronica meglepi Keith-t az irodájában és a fej, amit Enrico Colantoni vág, mikor meglátja szerintem tökéletesen visszaadja azt, amilyen arcokkal a moziban találkoztam egy-egy régi karakter újbóli felbukkanásánál.
Neptune is kétarcú. Még mindig. Egyfelől ott a boldog gazdagok világa és a lepusztult alvilág. De még Lamb seriffnél is nagyobb korrupció jellemzi az új Lamb seriffes időket. Rob Thomas elmondta, hogy szívesen csinálna egy R besorolású filmet, amelyben Neptune sötét oldalát mutatná bá. Ebből kaptunk egy kis ízelítőt, hiszen be kellett férni a 12 éves korhatárba. Kedvcsinálónak viszont amit a film során látunk belőle megnyerő.

Amikor megjelenik Wallace és Mac - akik a film során lényegében kéz a kézben járnak, nincs is nagyon olyan jelenetük, ahol ne együtt lennének-, a rajongók teljesen megőrülnek -ami normális, ha belegondoltok, hiszen ez a dolguk. Mac új sérója nagyon telitalálat, Wallace pedig felnőtt. Mindkettejüknek olyan munkájuk van, amit élveznek és a végén csak ez a számít. Meg persze az, hogy mennyire jól megértik egymást a távolság és az eltelt idő ellenére is. Nincsenek tabuk, mindenről lehet beszélni. És ennek az első ilyen szerelmi háromszöges beszélgetésnek az a vége, hogy a barátai rengeteget elárulnak az emberről. A kontraszt pedig csak egyet jelenthet.
"You know what else says a lot about a guy? His choice of friends."

Itt az idő egy kis Dick-re! Ő pedig rendre szállította nekünk a jobbnál jobb dumákat - amelyek egymást próbálták überelni undorítósági szempontból. Nálam a csúcs a partys flaska valamint a sütis poén volt. Jó volt viszont látni még Vinnie-t is, aki szintén egy kicsit más irányba indult el, mint ahol hagytuk. De a legjobban talán Deputy Leo-nak örültem, akit azóta a New Girl tett sztárrá, ugyanis az ő jelenete fantasztikus volt. Érdekes és megfelelő arányban adagolták a humort és a múltat. A tökéletes egyed pedig így vált teljessé.
Számomra maga a film felépítése is különleges volt, hiszen a mozi első része szólt első sorban a nagy cameokról (Jamie Lee Curtis, Dax Shepard és még sorolhatnánk), visszatérésekről, ökörködésekről, míg a második felvonásban már sokkal komolyabbá vált a mozi. Előtérbe került a főszál, ismét megcsillogtatták Neptune korrupt és bűnös világát, és sajnos - vagy talán inkább szerencsére- előtérbe került a LoVe is. Kettejük kapcsolatának alakulása a film alatt nem mondanám, hogy érdekesen alakult, sokkal inkább követte azokat a lépéseket, amelyekre számítani lehetett. Az utolsó jelenetükben azt hiszem mindent elmondtak erről a románcról, amit érdemes volt.

Logan: Our story is epic. Spanning years, continents.
Veronica: Lives ruined, bloodshed. Come back to me.
Logan: Always.

Remélem ezzel sikerült lefestenem a valós képet a Veronica Mars filmről, mely remélhetőleg új életet lehel a frnachiseba és mostantól a felnőtt nyomozónő/ügyvédnő ügyeit kísérhetjük majd figyelemmel. A formátum egyenlőre még kérdéses, de egy biztos, ezek a karakterek képtelenek arra, hogy csalódást okozzanak. Ez pedig azt hiszem megérdemeli azt a tapsot, amit kapott a végén. A néző elégedetten távozik a film elől, vagy mint az én esetemben, újra és újra látni akarja. Akár azonnal. Ideje is újra nézni, már eltelt vagy 4 óra a második megtekintésem óta. A nevem Joey. Függő vagyok. Hello, Joey!

"I've rolled around in the mud for so long. Wash me clean and I don't recognize myself. So how about I just accept the mud and the tendency I have to find myself rolling in it. My name is Veronica. And I'm an addict. Hello, Veronica."


Idézetek


Járőr: You should get a slide projector and bring it on down to the station. We'd all love to seeyour dirty-picture collection.
Keith: Well, you boys are so busy cleaning up the town. How will you find the time?
"You're destined for greatness.Something much bigger than you would have ever found here." (Keith)

Keith: How's next year's freshman class looking?
Veronica: Words you never want to hear out of your dad's mouth.

Keith: Mac, you still with sun microsystems?
Mac: Actually...
Wallace: Go ahead. Go ahead and tell him what you've been up to now. The shame. Ooh, the shame.

Veronica: Hooters waitress? Ren-faire juggler?
Keith: Telemarketing.
Veronica: Hooters bar back!
Keith: Clubbing baby seals.
Mac: Worse. I-I actually took a job with Kane software. I know. I hate it. I do. I wish I was clubbing baby seals, but they just pay me so well.
Veronica: Hmm."$10,000 pyramid. Things a whore says."

Wallace: Hey, so, when Logan said, "jump," did you actually say, "how high?" Or was there just an understanding that you would achieve Max verticality?
Veronica: Wow. Two beers. That's how long it takes for you to get surly.
Wallace: In case it slipped your mind, Piz is the one without the baggage and the drama.
Mac: Mm. I will say this for him. He almost never gets charged with murder.
Veronica: Just one of the things I love about Piz. No drama.
Wallace: Says the drama magnet.
Veronica: You know what else says a lot about a guy? His choice of friends.

Dick: Your boobs looks bigger.
Veronica: So do yours.

"Hey, is anybody else surprised that I am the only one in this room who does not have a sex tape?" (Dick)

Veronica: Dumb question, but I have to ask. Did you know you were being filmed?
Logan: Uh, that's right. We were shooting some of our usual leg erotica.

Dick: I'm gonna be out making the pacific ocean my bitch. No murders or forbidden love while I'm gone, okay? And, uh, hey, stay out of the brownies unless you want to go on a long, strange trip.
J.C. Borden: A little free advice. Murder suspects should avoid proximity to narcotics.
Dick: Medicine, man. I got my card. Chronic depression. You wouldn't think, huh? Mmm. I can feel my self-worth coming back right now.


Veronica: Hey, Terrance, Phillip, like, you're the barenaked ladies?
Logan: Shh! I think they might be.

"Thank you, Veronica. Uh, nine years of radio silence and yet I still kind of knew deep down I could count on you." (Logan)

"Keith Mars! Bailing his daughter out of jail. This I had to see. Sacks, get out your phone. I think we just got our sheriff twitpic of the day." (Seriff Lamb)

Csávó: Do you have a boyfriend? Is he here? What's he do? What's this guy do?
Veronica: He's a hit man. He kills people for money. Can I get a diet Pepsi? He's actually looking to invest. Do you have a card?

"And you have what we in the trade call a crazy-ass murderer wall. It's a technical term." (Veronica)

"When number-one daughter was young, her skills were sharp like blade of sword. Now... brain dull, like blade of plow." (Keith)

Veronica: Neptune high. What do you think so far?
Piz: It actually does sit on a hellmouth.

Keith: And you were in there? All night? Did Veronica not show you our fine selection of couches? That baby folds out. The walls here are thin.
Veronica: But our tantric lovemaking is remarkable for its stillness and tranquility.
Piz: She passed out. Nothing happened.



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék