Főoldal

















Társas játék: A magyar sorozatgyártás jövője

Egyik kezemben pénz, a másikban meg semmi.. Most fordulj el, és én addig jól megkeverem. Tessék, itt van. Melyikben mi van? Kissé talán bonyolultnak tűnhet nyitó játékom, de mélységesen igaz. Nevezetesen az HBO első olyan igazi sorozatáról beszélünk, amely saját gyártású. Ráadásul annak a Herendi Gábornak van köze hozzá, akit én a magyar filmes szakma atyaúristenének tartok. Bizakodtam, erre utalt az HBO is, és az is, hogy világszerte népszerű és jó formán elbaszhatatlan izraeli alapanyagot kaptunk, no meg olyan castingot, amely láttán mindenki megnyalja mindenét, amije csak van. Aztán adásba került, jött a főcím és ha hirtelen minden köddé vált volna.




Persze csak a második részig, mire sikerült megszoknom. Elvégre nekem a Chuck főcíme is bejött már anno is, ez meg... hasonló. Valahol. Számomra köztudott dolog, hogy a főcím a sorozat egyik legfontosabb alappillére. Ha jó, ötletes, akkor a szériának nálam nyert ügye van - végeredménytől függetlenül. Ha nem, akkor felejtsük el egymást. Magyar sorozattól nyílván nem vár az ember csodákat, pláne elnézve az eddigi repertoárt, de szerencsére legalább azok alá nem sikerült zuhanniuk. Nagyjából hozta a reklámkampány szintjét. Nekem speciel napokra volt szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam és túl tudjak lépni ezen a borzalmon, ami majdnem kaszát is hozott magával. Ha nem ismerném Simon Kornélt a Teából, jó eséllyel nem is folytattam volna.

A történetről annyit, hogy három szálon futnak a dolgok. Kicsit Csalfa karmásan, ha úgy tetszik, de mégis egyedien. Már amennyire, ugye. Adott két fiatal, akik egymásra találnak, a másikban egy rémes házasság kerül nagyító alá, hogy a harmadikban egy igen rondácska bettycske társkeresésén izgulhassunk. Nagyon jól tudjuk, hogy egy harminc perces dramedy esetében minden a karaktereken áll vagy bukik. Ha jók, a néző mindenen képes túltenni magát, ellenkező esetben fel is út, meg le is... Viszont harminc percben bemutatni úgy öt karaktert, hogy közben az egyszeri néző is jól szórakozhasson elég nehéz feladat. Helyenként viszont üdítően jól oldották meg ezt.

Az a baj a magyar sorozatokkal, hogy az ember nem azért nézi őket, mert olyan jók, vagy zseniálisan van megfényképezve, hanem azért, mert remek színészek szerepelnek benne. Végig néztem az első két részt, de a véleményem semmit sem változott mindenki első jelenete óta. Legalább a pozitívból nem lett negatív, és fordítva sem, hiába csavartak néhányat még a karakterek kapcsolatrendszerén. Akadt benne olyan dolog, ami nem tetszett - például, hogy mind Dávidnál, mind Lénánál visszaköszönt a csomagjuk-, míg más területeken ezek a figurák a legpozitívabb benyomást tették rám. Az a helyzet, hogy Léna főnökét én úgy ahogy van mellőzném, mert eszméletlenül idegesít a figura, de kábé ugyanez elmondható a csúnyácska nőről is. Bár az ő szálán legalább van egy funny "sidekick".



Oké, igazából a "sidekick" jelzőt fájt elsütnöm, mert sajnos eddig, az első két részből ezek maximálisan hiányoztak. A legjobb fej ebből a tekintetből a leszbikus csaj volt, aki minden nőt megbámult és késett a temetésről is. Meg ez a faszi jópofa Lia szálán, az IT-s fazon, ahogy aggódik a nőért. Teljesen kiszámítható szál, és én már csak emiatt is hanyagolnám a nő történetét, mert hiába szurkolsz neki, rettentő idegesítő az, hogy "ott van a szeme előtt, ő meg nem veszi észre"-klisét képesek elsütni. Én nem egyszer húztam fel magam ezen a szálon. És ehhez jön még hozzá Léna főnöke, a figura aki csak azért van, mert kell olyan is a történetbe, akit mindenki utálhat. Ez meg egy igazi pöcs.

Ezzel is egyébként csak az a baj, hogy három szálból kettő teljesen felesleges és/vagy idegesítő, de a harmadik pedig olyan drámai töltetet kapott, amely miatt elvesztette annak az egyetlen igazi dramedys varázsnak a zamatát. Én nem biztos, hogy ennyire eröltetném a drámát, vagy a halált, mert ha ez nem is határozza meg "hosszútávon" a figura történetét, mégis megbélyegzi azt. Ennyire kellett valami, hogy ellehessen nyújtani a szálat? És bármennyire is igyekszik a többi szálban visszacsempészni valamit a könnyedségből egyszerűen nem megy. Az ilyen szálak valahogy mindig jobban lehangolják a nézőt, hiába mosolyogtatja meg néhány jelenet.

Őszintén remélem, hogy Simon Kornél filmes, tévés pályafutása most már elindul felfelé is. Elnézést mindenkitől, nem érdekel, hogy ő is inkább színházi színész, de egyszerűen ő vászonra, kisképernyőre született. Annyira jól játszik, és annyira életteli tel az alakítása, hogy a legkevésbé sem lepődtem meg ezen, de kétségtelen, hogy ő volt a legjobb érvem amellett, hogy ne kaszáljam el a szériát. Valami hasonló mondható el egyébként Martinovics Dorináról is, aki üde színfoltja a sorozatnak Léna szerepében. Remélem őt is gyakrabban láthatjuk majd. De egyébként az egész castingról elmondható, hogy a szakemberek olyan munkát végeztek, amely miatt az ember szívesen nézi ezt a szériát.

Összefoglalva az első két részt, és túllépve minden negatívumon, arra jutottam, hogy a Társas játék közelről sem tökéletes sorozat, de mindenképpen egy olyan alapot képvisel, amelyre lehet, sőt kellene is építkezni. Jó belegondolni, hogy ha ezek az írók még egy kicsit gyakorolnak, nagyobb rutinra tesznek szert, akkor milyen jó, ténylegesen HBO-szintű sorozatokat alkothatnak. Persze az egy kicsit más kérdés, hogy ez ugye adaptáció, az meg talán egy kicsit könnyebb műfaj, mint saját dolgot alkotni. Azt hiszem maradjunk annyiban, hogy én maradok a Társas játék mellett. Majd a szezon végén jövünk egy újabb összefoglalással, addig is tessék hallgatni a brandnew Voice-t, mert ott sűrűn fogunk beszélni róla. 72%

Társas játék

Egyik kezemben pénz, a másikban meg semmi.. Most fordulj el, és én addig jól megkeverem. Tessék, itt van. Melyikben mi van? Kissé talán bonyolultnak tűnhet nyitó játékom, de mélységesen igaz. Nevezetesen az HBO első olyan igazi sorozatáról beszélünk, amely saját gyártású. Ráadásul annak a Herendi Gábornak van köze hozzá, akit én a magyar filmes szakma atyaúristenének tartok. Bizakodtam, erre utalt az HBO is, és az is, hogy világszerte népszerű és jó formán elbaszhatatlan izraeli alapanyagot kaptunk, no meg olyan castingot, amely láttán mindenki megnyalja mindenét, amije csak van. Aztán adásba került, jött a főcím és ha hirtelen minden köddé vált volna.

Persze csak a második részig, mire sikerült megszoknom. Elvégre nekem a Chuck főcíme is bejött már anno is, ez meg... hasonló. Valahol. Számomra köztudott dolog, hogy a főcím a sorozat egyik legfontosabb alappillére. Ha jó, ötletes, akkor a szériának nálam nyert ügye van - végeredménytől függetlenül. Ha nem, akkor felejtsük el egymást. Magyar sorozattól nyílván nem vár az ember csodákat, pláne elnézve az eddigi repertoárt, de szerencsére legalább azok alá nem sikerült zuhanniuk. Nagyjából hozta a reklámkampány szintjét. Nekem speciel napokra volt szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam és túl tudjak lépni ezen a borzalmon, ami majdnem kaszát is hozott magával. Ha nem ismerném Simon Kornélt a Teából, jó eséllyel nem is folytattam volna.

A történetről annyit, hogy három szálon futnak a dolgok. Kicsit Csalfa karmásan, ha úgy tetszik, de mégis egyedien. Már amennyire, ugye. Adott két fiatal, akik egymásra találnak, a másikban egy rémes házasság kerül nagyító alá, hogy a harmadikban egy igen rondácska bettycske társkeresésén izgulhassunk. Nagyon jól tudjuk, hogy egy harminc perces dramedy esetében minden a karaktereken áll vagy bukik. Ha jók, a néző mindenen képes túltenni magát, ellenkező esetben fel is út, meg le is... Viszont harminc percben bemutatni úgy öt karaktert, hogy közben az egyszeri néző is jól szórakozhasson elég nehéz feladat. Helyenként viszont üdítően jól oldották meg ezt.

Az a baj a magyar sorozatokkal, hogy az ember nem azért nézi őket, mert olyan jók, vagy zseniálisan van megfényképezve, hanem azért, mert remek színészek szerepelnek benne. Végig néztem az első két részt, de a véleményem semmit sem változott mindenki első jelenete óta. Legalább a pozitívból nem lett negatív, és fordítva sem, hiába csavartak néhányat még a karakterek kapcsolatrendszerén. Akadt benne olyan dolog, ami nem tetszett - például, hogy mind Dávidnál, mind Lénánál visszaköszönt a csomagjuk-, míg más területeken ezek a figurák a legpozitívabb benyomást tették rám. Az a helyzet, hogy Léna főnökét én úgy ahogy van mellőzném, mert eszméletlenül idegesít a figura, de kábé ugyanez elmondható a csúnyácska nőről is. Bár az ő szálán legalább van egy funny "sidekick".

Oké, igazából a "sidekick" jelzőt fájt elsütnöm, mert sajnos eddig, az első két részből ezek maximálisan hiányoztak. A legjobb fej ebből a tekintetből a leszbikus csaj volt, aki minden nőt megbámult és késett a temetésről is. Meg ez a faszi jópofa Lia szálán, az IT-s fazon, ahogy aggódik a nőért. Teljesen kiszámítható szál, és én már csak emiatt is hanyagolnám a nő történetét, mert hiába szurkolsz neki, rettentő idegesítő az, hogy "ott van a szeme előtt, ő meg nem veszi észre"-klisét képesek elsütni. Én nem egyszer húztam fel magam ezen a szálon. És ehhez jön még hozzá Léna főnöke, a figura aki csak azért van, mert kell olyan is a történetbe, akit mindenki utálhat. Ez meg egy igazi pöcs.

Ezzel is egyébként csak az a baj, hogy három szálból kettő teljesen felesleges és/vagy idegesítő, de a harmadik pedig olyan drámai töltetet kapott, amely miatt elvesztette annak az egyetlen igazi dramedys varázsnak a zamatát. Én nem biztos, hogy ennyire eröltetném a drámát, vagy a halált, mert ha ez nem is határozza meg "hosszútávon" a figura történetét, mégis megbélyegzi azt. Ennyire kellett valami, hogy ellehessen nyújtani a szálat? És bármennyire is igyekszik a többi szálban visszacsempészni valamit a könnyedségből egyszerűen nem megy. Az ilyen szálak valahogy mindig jobban lehangolják a nézőt, hiába mosolyogtatja meg néhány jelenet.

Őszintén remélem, hogy Simon Kornél filmes, tévés pályafutása most már elindul felfelé is. Elnézést mindenkitől, nem érdekel, hogy ő is inkább színházi színész, de egyszerűen ő vászonra, kisképernyőre született. Annyira jól játszik, és annyira életteli tel az alakítása, hogy a legkevésbé sem lepődtem meg ezen, de kétségtelen, hogy ő volt a legjobb érvem amellett, hogy ne kaszáljam el a szériát. Valami hasonló mondható el egyébként Martinovics Dorináról is, aki üde színfoltja a sorozatnak Léna szerepében. Remélem őt is gyakrabban láthatjuk majd. De egyébként az egész castingról elmondható, hogy a szakemberek olyan munkát végeztek, amely miatt az ember szívesen nézi ezt a szériát.

Összefoglalva az első két részt, és túllépve minden negatívumon, arra jutottam, hogy a Társas játék közelről sem tökéletes sorozat, de mindenképpen egy olyan alapot képvisel, amelyre lehet, sőt kellene is építkezni. Jó belegondolni, hogy ha ezek az írók még egy kicsit gyakorolnak, nagyobb rutinra tesznek szert, akkor milyen jó, ténylegesen HBO-szintű sorozatokat alkothatnak. Persze az egy kicsit más kérdés, hogy ez ugye adaptáció, az meg talán egy kicsit könnyebb műfaj, mint saját dolgot alkotni. Azt hiszem maradjunk annyiban, hogy én maradok a Társas játék mellett. Majd a szezon végén jövünk egy újabb összefoglalással, addig is tessék hallgatni a brandnew Voice-t, mert ott sűrűn fogunk beszélni róla. 72%


Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék