Főoldal

















Falling Skies: A modern Hős eposz

Lepörgött tíz órányi történés, ami néhány hetet ölelt fel. Ennyi időt tölthettünk egy posztapokaliptikus világban, ahol nem annyira a harcokat, mint inkább a karaktereket igyekeztek kihangsúlyozni. Tulajdonképpen a Falling skies legnagyobb hibái nem is ebből fakadnak, hanem abból a megközelítésből, hogy zavarba ejtően tankönyvszerűek. A vége felé azért befért egy-két kisebb meglepő motívum, de az évad egészét nézve a kiegyensúlyozottság az első szó, ami az eszembe jut. A részek színvonala nem sokat változott a részek során, ebből kifolyólag, akit zavar a tempója, vagy nem ilyen "nyugodt" sorozatra számít inkább bele se kezdjen.




Amikor azon töprengtem, hogy milyen címet is kellene adnom az első szezonnak nem tudtam dönteni. Nehéz volt, hiszen karakterekről szól és arról mit éltek át az elmúlt egy évben, amióta az idegen lények kipusztítgatták a földi civilizáció legjavát. Majd az utolsó részt nézve rájöttem arra az ősi igazságra, hogy minden karakternek megvan a maga története. Van, akié a múltban keresendő, van, akié a jelenben és olyan is akad, akinek egyenlőre még inkább csak a fényes jövő van kilátásban. Innen is ered a cím, mely alá mindenki a saját kedvenc karakterét értheti.

Sajnos én nem mondok újat. Az én kedvencem Tom Mason. A világ legnagyobb kliséje, és pontosan ezért ő áll ennek a sablonos történetnek is kvázi a középpontjában. A tipikus minta figura, aki a családját és a civileket igyekszik védelmezni, kerül, amibe kerül. Zavarbaejtően tökéletes, pedig a felesége halála, ha nem is egészen, de közvetve talán az ő lelkén is szárad. Az évad első fele arról szól, hogy visszaszerezze a fiát Ben-t, akit a pókok tartanak fogva. Majd az évad második felében megküzd Weaver századossal és hőssé válik, mikor egy kilátástalan helyzetből elindul segíteni bajba jutott cimboráin, miután megvédte a civileket. De ugyanez elmondható az egész családjára. Hal, tizenhat éves és a barátnőjét (Karen) elkapják a mechák. Ravasz srác, aki kitűnő katona. Nem felelőtlen, sokkal inkább olyan dolgokat tesz, amiket más körülmények között az apja is megtenne. A legkisebb fia Matt is segíteni szeretne a harcban, de ő még túl fiatal hozzá. Viszont az utolsó előtti részekben fantasztikusan működik az összhang közte és Pope figurája között. Dr. Anne Glass-t is ide vehetjük, aki csodás doktornő és egyben Tom bizalmasa is, no meg ahogy a fináléból kiderül a szerelmének is a tárgya. Lehetetlen őt nem imádni - igaz, ebben Moon Bloodgood tekintete is a segítségünkre van.

Lemerném fogadni, hogy a legtöbbek számára mégis inkább John Pope figurája lett a legnagyobb kedvenc. Igazi rosszfiú, akiben nem lehet megbízni, mert mindig egy hátsó szándék vezényli. Őt hol jó, hol rossz színben tüntetik fel az alkotók, holott tudjuk, hogy a szándék nemes, csak épp a kivitelezés rémesen pofátlan. Weaver százados, ha nem is ennyire, de azért eléggé megosztó személyiség, pláne az utolsó részek fényében. Sokáig úgy tűnik ő sem több egy egyszerű katonai bábunál, de a nyolcadik részben bepillantást nyerünk a felszín alá. Onnantól egy kicsit megváltozott róla a véleményem, de aztán jött ez az öngyilkos küldetés... A női figurák közül pedig egyértelműen Margaret a kiemelkedő példa, aki mielőtt a Második ezredhez került volna Popék bandájának volt az áldozata. Vagány és kemény csaj, aki talán éppen emiatt nem kap elegendő teret.


Bár sok szereplővel dolgozik a széria, mégsem hullanak, mint a legyek. Az évad első fele leginkább egy alapozás volt egyetlen céllal -Tom részéről-, és Popék bemutatásával. Majd jött a második egység, egy gyengébb felvezetés után csodaszépen kikerekedett a történet. Nem kell meglepő fordulatokra vadászni, mert azokból nem kényeztetnek minket a Falling skies írói - akik a produkció átfutási ideje miatt teljesen kicserélődnek a második évadra. Ennek a tíz résznek azonban mégis van egy íve, ami fontos, főleg a végkifejlet szempontjából. Nagyon sok negatívat is hallottam amiatt, hogy keveset kapunk a világból, vagy hogy nincs elég csata benne, de szerintem pont jól osztották el ezeket. Szinte minden, vagy minden második rész egy új küldetésről szól, ahol szinte mindig ugyanazok a fordulatok vannak ellőve. Akárcsak tavaly a Walking Dead-nek, szerintem a Falling skiesnek is sokkal jobban áll a valamivel lassabb, karakterorientáltabb történetmesélés.

Béklyó. Idegenek. Talán ez az a két kérdés, ami legjobban foglalkoztatta a nézőket végig a szezon folyamán. Nekem speciel nagyon tetszett, hogy a béklyókról szinte semmit sem tudtunk meg, nem úgy, mint az idegenekről. Az információ áramlása és az idegen lények és eszközeik mutogatása kifejezetten merész volt. Örültem, hogy láttuk őket, mert a legtöbb hasonló témájú sorozat pontosan ezt szokta kihagyni és ettől lesz "egy a sokból", míg a Falling skies pontosan emiatt emelkedik ki egy kicsit a mezőnyből - azért csak kicsit, mert sok más vonása meg visszahúzza. Van már elképzelésünk arról is, hogy mi vár ezután Rickre és Benre, de talán még van más út is. Noha szeretném leszögezni, hogy Rick pálfordulása a fináléban golyót érdemelt volna, annyira közhelyes, klisés és nyálas volt. A végére nagyjából már csak a szándékukat nem ismertük meg. De ez gondolom a záróesemény után ki fog derülni a folytatásból.

A csók. Mivel még nem meséltem a csókról, így muszáj ejtenem róla is pár szót. Ha alaposan figyeltetek, az egy olyan csók volt, hogy "Valószínűleg nem jövök már vissza, sok sikert!". Pontosan ebből a szempontból volt váratlan. Noha én nem néztem volna ki a figurából, hogy már az első évadban elcsattan, hiszen annyira "tökéletes" volt a kapcsolatuk és ez a csók alaposan összezavarhat mindent. Bár szerintem nem fog, mivel egy hullámhosszon vannak és össze is illenek. Csak a jelentősége miatt volt érdekes.

A Falling skies, ha kivesszük az idegenes beütését egy erős dráma sorozat, amely karakterorientált. Jól bánik velük, úgy ábrázolja őket, ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Nem hagy nagyon támadási felületet, hiába annyira klisés sokszor. De ha egyszer megkedveljük ezeket a figurákat és nem ábrándulunk ki az első pár részből -amik megjegyzem semmivel sem gyengébbek, mint a folytatás, csak az összképre kell inkább figyelni-, akkor ez a széria egy remek kikapcsolódást nyújthat a néző számára. Persze leállhatnánk vitatkozni arról, hogy mennyire olyan volt a befejezése, de inkább nem szeretnék. Úgy vélem a sorozatnak megvannak az előnyei, és a hátrányai is. Igen, én sem ilyen sorozatra számítottam és igen, nekem is voltak pillanataim, amikor a kiábrándultság tünetei jelentek meg az arcomon, de a legkevésbé sem bántam meg, hogy kitartottam, mert a történet, amit elmesélnek az minden hibájával nagyszerű. 70%



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék