Főoldal

















Men of a Certain Age

Minden nyáron bepróbálok egy előző évadban indult szériát. Tavaly ez a White Collar volt, idén pedig a Scott Bakula és Ray Romano nevével fémjelzett TNT sorozat lett a befutó, akivel már a kezdetek óta szemeztem. Vártam mikor hozzák be, de mivel ez még nem történt meg, így a türelmem elfogyott és azonnal bele kezdtem a 10. részes első évadba, mely 2009 decembere és 2010 februára között futott a kábel csatornán. Az életérzés ami árad ebből a sorozatból a legjobbak legjobbjai közé emeli. Szenzációs sorozat, mindenkinek bátran ajánlom. És figyelj, mert most jön a lényeg!




Hihetetlen unalmas. Nem szól semmiről. Mégis különleges. Mert bár 40 perces, és lényegében egy dráma sorozat, de ne feledjük el, hogy a negyedik x-en már jócskán túljutott, három teljesen átlagos, hétköznapi fickóról szól a sorozat. Ettől válik igazán különlegessé, amire ráerősít a képi világa, és a belőle áradó természetes hangulata. És persze az a tény is, hogy három teljesen különböző személyiségű férfi életébe nyerhetünk bepillantást, akik már nem akarják jobbá tenni az életük, hanem csak (túl)élni akarnak. A köztük lévő állandó ugratások, és a személyiségükből áradó naturalizmus miatt a MoaCA azon ritka különleges sorozatok egyike, amiből az amerikai televíziózásban alig akad.

Kezdjünk mindent ez az elején. Hazudnék, ha nem azt mondanám, hogy mikor felcsendült a Beach Boys, "When I Grow Up (To Be a Man)" című száma nem volt szerelem első látásra. Mert az volt. Maga a zene és a főcím tökéletes összhatása miatt. Olyan a MoaCA, mintha a Friday Night Lights és a Parenthood szerelemgyerekét - vagy inkább apját?- látnánk. Minőségi szórakozás, még a legátlagosabb pillanataiban is. És ami még ennél is jobb, hogy a zenei világa képes nem egy, hanem rögtön több tucat lapáttal rátenni az összképre. A nézőt a főcímével sodorje be magába, majd ahogy véget ér egy-egy rész valami ritka ütős poénnal azon kapod magad, hogy már néznéd is tovább. És szerencsére meg is teheted.

De nem csak a zenei és a képi világa különleges a sorozatnak. Sőt, azok inkább csak egy fajta plussz életérzést adnak egy olyan férfi korról, amire egyetlen férfi társam sem vágyik elérni. Mármint... Értitek. "Túl öregek". Mégis haláli fickók. Joe például néhány hónapja költözött el a feleségétől, miután az kidobta. Owen boldog házasságban él, és az apja autókereskedésében dolgozik, és az apja az, aki megnehezíti az életét. És itt van a felnőni nem akaró Terry, aki egyértelműen a legnagyobb változásokon megy keresztül - miközben egy 25 éves csajjal mulatja az időt. Mindegyiküknek megvan a maga drámája, a saját gondolkodása, és a közös szokásaik. Szerintem aki belenéz egyet fog érteni velem abban, hogy a sorozat legjobb jelenetei azok, mikor ez a három faszi együtt van. Az első részekben még "sétálgattak" is a hegyen, aztán már inkább csak a közös ebédeken diskuráltak az életükről.

Úgy kezdődik minden, hogy megismerjük mind három fickót. Joe a szállodai szobájában ébred, Owent a kölkei ébresztik, Terry mellől pedig egy nő bújik ki, aki az épp aktuális "szerencsés". Miközben utóbbira vár előbbi kettő beszélgetnek... a nagy semmiről nagyjából. Majd jön az oposszumos poénáradat, és akit az a jelenet nem vesz meg kilóra annak egyértelműen nem való ez a széria. Halál komolyan mondom, mert én ott csábultam el igazán. Akkor nevettem egyet úgy igazán mélyről, pedig... És mégis. Tetszenek amúgy ezek a "hirtelen" váratlan pillanatok, meglepetések, meg azok az apróságok, amikor megpróbálják elhitetni a másikkal - vagy épp csak saját magukkal-, hogy ők még fiatalok és mindent bírnak.

Rengeteg minden van, amit imádhat egy ember ebben a sorozatban. Komolyan, eszemben sincs felsorolni őket. Elég, ha annyit mondok, hogy a "legrosszabb részben" Joe mesél arról, hogyan szerzett monoklit és hogyan jutott el a randiig. Egy teljesen átlagos, unalmasnak induló epizód, aminek a végén két olyan erős csattanó van, amitől a néző utána még vagy két órán keresztül csak röhög. Ilyen a "legrosszabb rész". Egy álomrandival, sok jó pillanattal, érdekes kísérő szálakkal, vagy legalábbis szerepvállalásokkal.

A karakterek evolúciója is roppantmód érdekes. Főleg, ha a végén nézzük meg őket. Úgy tűnik, mintha se Terry, se Joe nem fejlődtek volna, Owen pedig csak "jobb leosztást" kapott az utolsó részekre, de ez sem lenne teljesen igaz. Hiszen Joe a bukijával haverkodott, és végig küzdött a szerencsejáték mániájával, amit sosem értettem meg miért nem hagy abba. De szerencsére a végén, mikor ki kellett rúgni a leglustább alkalmazottját helyre rázódott - persze nem emiatt, de. Owent végig elnyomta az apja árnyéka, majd lelépett onnan, és ezzel "annyira felbosszantotta" az apját, hogy átvehette a helyét. Érdekes volt, de semmit nem hoztak ki a lehetőségből, amit lehetett volna. Aztán ott van Terry, aki legalább illúzióját keltette egy felnőtt párkapcsolatnak, amiből aztán a szimpla hülyeséggel hátrált ki. Bevallom nem is igazán értettem a dolgot.

Tulajdonképpen az utolsó két-három részben éreztem azt, hogy nem elég a 40 perc, mert csomó fontos, vagy legalábbis jó jelenet felett kell elsiklanunk, amikre kíváncsi lennék, amiket imádnék, de egyszerűen nem kapom meg őket. És ugyanezt érzem az időugrásokban is hiába csak két hétről van szó, egyszerűen kilóg.Ezt bizonyítja az utolsó előtti rész is, ami egy tökéletes szezon finálé lett volna. Annyira tökéletes volt, annyira egyben volt és összeforrt, hogy azt már tanítani kellett volna. És erre jött rá az utolsó rész, ami legalább ennyire volt drámai, és minden jó csak belengetése volt valami rosszabbnak. Mintha azt akarták volna, hogy ezek az ötvenhez közeledő férfiak belenyaljanak a tutiba, de mielőtt haraptak volna egy szeletet belőle el is vették tőlük. Kábé ennek a szinonímája volt a szaros cső is, amivel Terrynek kellett megküzdenie.

A Men of a Certain Age egy különleges sorozat. Nem attól, amiről szól, vagy akikről szól, de talán még csak attól sem, akinek szól, hanem attól, ahogy regél. Három különböző fickó, három nagyon jó barát története az első évad, akik öregek és lentről indultak megpróbáltak feljebb jutni, de igazából nem jutottak nagyon magasabb helyekre. Olyan pasikról szól, akiknek voltak álmaik, de egyiküknek sem sikerült megvalósítaniuk azt, ellenben lettek helyettük szenvedélyeik, amik mérgezik az életük. Ezektől igyekeznek megszabadulni, vagy épp felnőni anélkül, hogy bármin is változtatniuk kellene. Három kitartó és elszánt jó ember sztorija az első évadé, amely egy szinte teljesen kiegyensúlyozott szezonnal lopta be magát a szívembe. Szórakoztató mélységekkel. Ez a MoaCA jelszavai!



Hozzászólások:
Oldalanként
Flanker 2011.08.29 13:45:17
És erre ma jön a hír hogy végleg elkaszálják..

Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék