Mikor találkoztál először a színpadi játékkal?
- Édesapámat, Király Levente Kossuth-díjas színművészt, valamikor 1972-73 táján láttam egy előadásán. Ekkor nagyjából két-három éves lehettem. Nagyon jó gyerekkorom volt, de sokáig nem tudtam, hogy az apám sorsát folytatom-e majd tovább.
Nehéz volt kitörni az
„árnyékából”?
- Én ki akartam törni, de aztán elfogadtam, hogy ez velem
jár. Ma már nem „árnyéknak” érzem a hatását. Rettenetesen büszke vagyok az
apámra, hogy ennyire jó abban, amit csinál. Nemrég láttam Szegeden, a Különös
házasság című kétfős Mikszáth darab főszerepében, és valami egészen káprázatos
volt az alakítása. Nem elfogultságból, hanem húsz év szakmai tapasztalatából
mondom ezt. Egészen fantasztikus színész.
Mi volt az első
szereped?
- Ha szigorúan vesszük a szerep szót, akkor még Stúdiós
koromban 1988-ban Szegeden az Arbat gyermekeiben kaptam meg életem első
szöveges szerepét. Én voltam Kovaljov,
az egyetemista.
Hogyan kerültél
kapcsolatba a szinkronnal?
- Főiskolásként jártunk a Pannónia Szinkron Stúdióba, akkor
még a Vörös hadsereg útjára. Először tömegeztem sokáig, aztán a Rehorovszky
Béla szinkronrendező, aki „főkísérletező” volt adta az első nagyobb szerepemet.
Ez a ’80-as évek vége, ’90-ek elején volt.
Kit szeretsz
szinkronizálni?
- A jó színészeket szeretem szinkronizálni. Johnny Deppet
néha élveztem A Karib-tenger kalózai első részében. Az még nagyon jó volt. A
Róma című HBO-s sorozatban Ray Stevenson-t, Titus Pullo szerepében nagyon
szerettem csinálni. A fickó egy „nagy medve” volt az én orgánumommal. Rettenetesen
élveztem a feladatot.
Melyik volt a kedvenc
főszereped?
- A Karib-tenger
kalózainak első része mellett, nagy favorit a Némó nyomában. Pizsit a mai napig
nagyon imádom. Abban nem utálom a saját hangomat. Volt egy sorozat, azt hiszem
az AXN-en ment tavaly…
A „Derült égből
család”?
- Igen. Ez volt az első olyan szinkron sorozat, amibe
belenéztem – nem nagyon nézek tévét -, és
azt éreztem, hogy „Na ez rendben van!” Itt az én hangom passzol a figurához.
Ezt nagyon ritkán érzem így. Azt szeretem, mikor úgy csalnak könnyeket a néző
szemébe, hogy azért közben folyamatosan könnyed hangulatú az egész alkotás. Én
úgy gondolom, hogy az élet az nem mindig vidám, vagy szomorú, hanem ezek
arányosan váltogatják egymást. Ezt pedig nagyon jól megoldották ebben a családi
sorozatban.
Huszárik Katával, aki
Kate-et szinkronizálja a LUX-ban Szolnokon is együtt játszotok.
- Nagyon szeretek
Katával együtt dolgozni. Nemcsak mi, de a családjaink is jóban vannak. A
gyerekeink néhány hónap híján ugyanannyi idősek. Neki kisfia, nekem kislányom
van, úgyhogy mindig van miről beszélni.
A „Némó nyomában”
mellett volt egy másik nagy sikerű Pixar film is, ahol szintén a tiéd volt a
főszerep.
- A „Wall-E”, amely nem
volt könnyű. Legalább 164-szer kellett azt mondanom, hogy „Éva. Éva. Éva”,
különböző módokon úgy, hogy közben nekem nem volt szabad eltorzítanom a
hangomat, mert azt elektronikusan torzították hozzá. Viszont én a fülesben már
csak az eltorzított hangot hallottam. Olyan, mintha könnyű lett volna, de rettenetesen
nagy meló volt. Sokat dolgoztunk rajta.
Egyébként a Pixar
filmjeiről mi a véleményed?
- Imádom őket. Amikor bejött a Toy Story, akkor elindult egy olyan hírverés, hogy ezután jönnek azok a
filmek, amelyekhez már nem kell színész. Ekkor azt mondtam, hogy erre beülök és
megnézem az ellenséget, hogy joggal tudjam majd kritizálni. Beültem egy délután,
aztán másnap megint, és egyből beleszerettem az egészbe. Azt látom, hogy odakint
ezekre a filmekre nagy hangsúlyt fektetnek. Például volt a „Fel!” néhány éve,
azon még sírtam is.
Ki nem! Az animációs
filmek mennyire állnak közel hozzád?
- A családommal járok moziba gyerekfilmeket is megnézni. A
Túl a sövényen-t a feleségemmel imádjuk. Egyszer mentem valamelyik színházba és
összefutottam Hernádi Judittal, akit nagyon szeretek. A táskájából pedig
kilógott a Túl a sövényen DVD. Mire én „Jaj te ezeket nézed?”, mire azt felelte
„Kölcsön kaptam azzal az utasítással, hogy feltétlen nézzem meg.”. Egy másik
nagy kedvencünk most, a „Gru”, amiből idézni is szoktunk otthon.
Emlékszel még a
Mindenki utálja Christ-re?
- Imádtam. Szinkronként is jó munka volt, és ha olyat
csinálsz, amikor azért kell szünetet kérni, mert szakadtok a röhögéstől, az jó
dolog. Agócs Judittal csináltuk a két főszerepet és rengeteget röhögtünk.
A Szellemekkel
suttogóval milyen a kapcsolatod?
- Épp most csináljuk. Szeretem csinálni, mert a színész is
és a figura is rendben van. Tudom, hogy a nézők is szeretik, mert sok
visszajelzést kapok. Nem az én műfajom, mert én félek az ilyenektől. Nem nézek
ilyeneket, mert megijedek. Nekem fontos, hogy jól aludjak.
A „Színfalak mögött”
mond neked valamit?
- Igen. Emlékszem az olyan volt, mint egy Robert Altman film.
Kár, hogy csak egy évad készült belőle, csináltam volna még tovább.
Ha már Aaron Sorkin,
akkor nem mehetünk el szó nélkül „Az elnök emberei” mellett sem. Milyen volt
benne dolgozni?
- Az azért volt érdekes, mert a fickó – Jimmy Smith - akit
szinkronizáltam, 15 évvel biztos idősebb, mint én. Jóval érettebb színész, mint
amilyen én vagyok, de szerettem csinálni, nagyon jó volt. És nem véletlenül
volt nézett az a sorozat.
Az ezredforduló
környékén volt egy HBO-s sorozat, a Sírhant művek.
- Óh, hát azt nagyon szerettem! Az volt az első, amikor úgy
éreztem, hogy a sorozatok elkezdtek jobb minőségüek lenni. Nikodém Zsigmond
rendezte, akivel nagyon jó volt együtt dolgozni.
Meg szoktad nézni,
amit szinkronizálsz ?
- Nem, csak akkor, ha a film is nagyon érdekel, de csak
eredetiben. Nem szeretem hallgatni magam, mert akkor mindig arra figyelek, hogy
hol csúsztam le, hol lettek rosszak az s-seim. Folyamatosan elemzem magam
szakmailag. Ha egy filmet meg akarok nézni, akkor maga a film érdekel.
Mit szinkronizáltál
utoljára?
- Ebben a pillanatban jöttem ki egy orosz börtönben bokszolós
filmről, ahol én voltam a fő orosz bokszoló. Azért is van ennyire lent a
hangom, mert egész végig így kellett beszélnem.
Filmeztél is egy
ideig. Többek között a Kalózok-ban. Az a szerep mennyire hasonlított rád?
- Egyáltalán nem hasonlított rám. Sokan azt hitték, hogy én
olyan vagyok, de nem voltam annyira színes. Az a figura Geszti Péternek volt
nagy álma. Sokáig úgy is volt, hogy ő játssza majd, aztán mikor dagadt a szerep
visszadobta. Úgy gondolom, hogy én annál a srácnál sokkal egyszerűbb lélek
vagyok.
Ha jól tudom, akkor a
’90-es évek végén csináltál néhány filmet. Miért nem láthatunk manapság is
moziban?
- A kétezres évek elején csináltam az utolsó filmemet. Vagy
nem vagyok elég jó, vagy nem mozgok azokban a körökben. Nagyon szeretem a mozit,
nagyon sok mindent megnézek, de például a Filmszemlére nem járok el. Utoljára
akkor voltam ott, mikor az apám filmje a Getno futott rajta. Nagyon sokat
játszok vidéken, nagyon jó szerepeket van lehetőségem alakítani. Hála az égnek
sokat is dolgozom. De a vidéki színészek úgy vannak a filmesek fejében, mintha
nem is léteznének. Minden vidéki színházban, ahol megfordultam találtam
legalább egy-két olyan színészt, akikért összeteheti a kezét bárki, ha ilyen tehetséget
láthat, csak sajnos nem tudunk róluk.
Vidéken merre felé láthattunk
színpadon?
- Négy évadot játszottam Kecskeméten, négy évig voltam
Szegeden is, most a harmadik évadomat töltöm Szolnokon. Már szinte az egész
országot bejártam. De nem csak játszom, hanem koreografálok és rendezek is,
amik nem a tanult szakmáim.
A koreografálásról
szólva, hogy szinkronizáltál egy táncos filmben is, a „Step Up” -ban. Azt
milyen szemmel nézted?
- Néha olyan elképesztően táncoltak benne, hogy teljesen
civillé váltam. Csak álltam és az járt a fejemben, hogy „Uramisten, de
borzalmasan jók ezek!”
Melyik jelenti a
nagyobb kihívást a koreografálás, vagy a rendezés?
- Mindig az adott pillanat a legnagyobb kihívás. Ez
színészként is így van. Mindig az adott munkát kell az embernek a saját
képességeihez mérten száz százalékosan megcsinálni. Az, hogy az ember
képességei meddig terjednek, azt csak a jó isten tudja. Nyilván mindenkinek,
nekem is van egy kép saját magunkról a fejünkben. 1996 óta koreografálok, de
még mindig megvan az a rémület bennem, hogy majd milyennek fogják a munkámat
találni. Persze nagyon szeretem, hogy
ennyi mindennel foglalkozhatok.
Színházi szerepeid
közül melyik az, amelyiket szeretted játszani?
- Szerettem a Bánk
Bán-ban Biberach-ot, az Országúton-ban a Bolond-ot megformálni. Persze mindig
vannak olyan szerepek, amelyek felráznak.
Volt egy szerepálmod
Tennessee Williams: Orpheusz alászáll című darabjában. Ez összejött?
- Jó lett volna, de
már öreg vagyok hozzá. Nem ment el mellettem a szerep, de akkor egyetlen
színházban sem játszották, ahol én megfordultam az elmúlt években. Egyébként
azt gondolom, hogy az ilyen szerepálom tényleg csak arra jó, hogy elmenjen az
ember mellett.
A beszélgetést készítette: Joey Tribbiani
A cikket írta és a szöveget gondozta: Joey
Külön köszönet Király Attila, színművésznek.
A beszélgetést a Joey News Ajánló készítette.
© Copyright 2011.
