Főoldal

















Sherlock, ahogy csak az angolok tudják

Azért nem semmi. Fél éve ülni ezen a kiváló angol sorozaton, és előkapni akkor, amikor már mindenki túl van rajta. Iszonyat sok dícséretet hallottam róla, és most már bevallhatom Sherlock Holmes figurája mindig is az egyik kedvencem volt. A krimiknél, természetesen. Ez a modernizáció pedig a legkevésbé sem hazudtolta meg a figurát, és a műfaj gyökereit. Változatos, fordulatos, és végig lebilincselő. Eredetileg külön akartam írni az egyes részekről, de aztán úgy gondoltam, jobb, ha egy anyagba gyűjtöm össze gondolataim erről a nem mindennapi sorozatról.




Érdekes. Egyáltalán nem ilyenre számítottam, de végülis az én lelkem amerikai mintára épül, ez pedig csak annyiban más, mint amennyire egy angol darab az lehet. Igen, eléggé. Nagyon tetszettek a kiírások és az egész megvalósítása hibátlan volt. Az első rész utolsó mondata meg egyszerűen mindent vitt. Nem igazán szeretnék belefolyni egy olyan beszélgetésbe, hogy ez most akkor mennyire is jelent hatásvadászatot, vagy ilyesmit, mert nem nevezném így. Különleges volt az egész, de nagy szerencséjére, nem éreztem unalmasnak, és nem nyomták tele nyomasztó dolgokkal. Valahogy az egész gépezet működött, és végig pörgős volt.
Beszéljünk a szezon nyitóról. Sherlock figurája ismét bebizonyította, hogy miért ő a kedvenc nyomozóm, még akkor is, ha a legkevésbé sem ilyesmire számítottam. Már-már idegesítő volt a stílusa, viszont azok a dolgok, amiket megpendítettek vele kapcsolatban felkeltették az érdeklődésem. Sherlockról mindig is tudtuk, hogy érdekes figura, és csak alakítás kérdése, hogy mennyire lesz érdekes a múltja, a kapcsolatai. Itt igyekeztek mindenből a lehető legtöbbet kihozni, valószínűleg az eddigi legkomolyabb feldolgozás formájában. Watson lehet az ellensúlya, amit én még annyira nem éreztem, de látszik benne a potenciál. Ami viszont egyiküknél sem és magában a részben sem tetszett, hogy túl hirtelen voltak a váltások. Túl hirtelen csapott bele a lecsóba Watson - bár itt nem bánom, hogy kihagyták a depresszív köröket-, és az ügy megoldását sem igazán tudom hova tenni. A legzseniálisabbnak akkor sem nevezném, maradjunk inkább a már fentebb említett érdekes szónál. És persze az első rész legutolsó mondatát és képsorát emelném még ki, mint olyan pillanat, ami megmarad az emberek fejében, és amiért biztosan nézős lesz - hogy az a bedobott név már ne is okozzon kíváncsiságot.

A második rész, nos hát az egy fokkal érdekesebb volt. Nos, tulajdonképpen itt még annyi főszállal sem szembesült főhősünk, mint az elsőben, és látszólag az ügy is elég "ártalmatlan" (Sherlocki viszonylatban), de valahogy mégis képes volt lekötni az embert arra a máfél órára. Nagyon tetszett például az a jelenet, amikor először járt főhősünk a bankban. Új szinezetet volt, hogy Watson randizott és szintén frissen tartotta a sztorit az új Scottland Yard-nál dolgozó fiatal zsernyák, aki először csak szkeptikus volt, majd belátta, hogy Sherlock a legkevésbé sem olyan hülye, mint amilyennek elképzeli. És nagyon jó volt, hogy a végén leleplezték Watsont, mint Sherlockot. Csodaszépen építették fel az egész poént, és a nézőben szerintem egy pillanatig sem merült fel, hogy erre megy majd ki a játék.

Az utolsó résztől egyszerűen odáig meg vissza vagyok. Persze érezni lehetett, hogy a legjelentéktelenebb szál majd kapcsolódni fog a főszálhoz, aztán persze kiderült, hogy francis franciskát. Az a csavar ott nagyon tetszett. De az egész rész csodásan volt felépítve. Több kis üggyel tartották mozgásban Sherlockot, aki amikor nem dolgozik rémes alak. Nem irigylem Watsont ebben a részben. Volt egy pillanat, ahol azt hittem, hogy a legütősebb csattanóval állnak elő, amit ki lehet találni, de aztán nyílván nem léphették meg. Ellenben mondjuk a másodikkal, ami viszont nagyon bejött. Szóval igen, a Sherlock harmadik része lett a sorozat legjobbja. Még annyit sem unatkoztam rajta, mint a többin.

Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem már a legelején az az volt, hogy ez már nagyon modern. Az ilyen újítások meg ritkán sülnek el jól. Szerencsére ez Anglia, itt hibázni már művészet. Itt minden a karaktereken múlott, akik nem voltak képesek csalódást okozni. Hiába mondják azt, hogy az első két rész is kapcsolódik a főszálhoz, egyszerűen annyira kilógnak a képből, hogy ott az ügyek engem különösebben nem tudtak meghódítani. És most nem azt mondtam, hogy rosszak lettek volna, vagy bármi ilyesmi, csupán azt állítom, hogy a harmadik rész valahogy sokkal pörgősebbre és izgalmasabbra sikeredett minden téren. Ott valahogy nagyon jól tudtak játszani a dolgaikkal, és ezért lett ez a kedvenc részem. A végétől meg oda-vissza vagyok.

Nézzétek el nekem a hasonlatot. Köszönöm. Batman és Joker. Abszolút ez volt az érzésem. Kicsit talán az egész újragondolás hátterében ezt az alapmotívumot érzem. A bőregeret is megvádolják azzal, hogy nem teljesen épp, és egy nap akár belőle vállhat majd a világ legnagyobb ellensége. Mindezt úgy, hogy ő jó, érezhetően az, sokakat ment meg, és mindig lehet rá számítani. A rossznyelvek viszont mégis mást látnak benne. Ez a példa hatványozottan igaz a Smallville 10. évadának tükrében, ahol ugye ez az egyik vezérmotívum. És hogy maradjak ennél a példánál a "mindenkiben van sötétség"-sztorinál. Moriarty pedig az abszolút Joker. Még talán Sherlocknál is őrültebb - már ha ez lehetséges egyáltalán. Ráadásul az utolsó jelenetnél a színésze rá is erősített erre a párhuzamra. Kettejük macska-egér játéka pedig legalább annyira meghatározó eleme a történetnek, mint az én példám. És ez minden téren igaz, hiszen lángelmét, csak lángelme vehet üldözőbe. Itt pedig pontosan ez a helyzet. Úgyhogy ha a részek önmagukban nem is nyernék el a tetszéseteket, akkor is gondoljatok erre az elemre, mert ezért nem lehet nem imádni.

Szerintem nincs ember, aki azon merne vitázni, hogy ez egy jó sorozat-e. Mert ez egy remek remake. Formabontó is, ami kockázatosnak tűnhetne, ha Sherlock, Watson és Moriarty karakterei nem lennének olyan zseniálisak, mint amilyennek Sir Arthur Conan Doyle megálmodta őket. Nem tagadom, itt minden a figurákon múlt. És mivel nagyon jó volt a casting ezért hajlandóak vagyunk szemet hunyni az esetleges hibái miatt is, főleg mivel Sherlock zsenije és megfigyelőképessége lenyűgöző és figyelemreméltó. Egyszóval ebben az angol sorozatban minden benne van, ami miatt a Sherlock kötelező néznivaló, nem csak a krimi műfaj szerelmeseinek. Nekem pokolian bejött. Igaz, ebben óriási szerepe volt az utolsó résznek is. 90%



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék