Főoldal

















Süthetjük

(Grilled, 81’, 2006)


Három és fél év telt azóta, hogy utoljára láttam Kevin James és Ray Romano mindmáig első és egyben utolsó közös filmjét. Ennek is megvan a maga oka. Hiába szereti az ember ezt a két komikust együtt látni, ez a film mégsem abban a hagyomány értelmében nevezhető vígjátéknak. Bár elviekben annak szánták, csak épp a humort sikerült kispórolni belőle. Ellenben megtanít isteni steakeket készíteni, ami a közös pont, az újranézésnek és a DVD megvásárlásának egyetlen éppeszű érve.




Ray Romano és Kevin James új oldalukról mutatkoznak be, mint házaló ügynökök: a modoruk nem nyers, ellenben a hús, amellyel kereskednek, igen. De gyorsan ki kell főzniük valamit, ugyanis néhány órájuk van arra, hogy összehozzanak egy zsíros csekket, különben az utcára kerülnek. Felkerekednek hát, hogy megkössék az évszázad üzletét, ám pillanatokon belül mindenre elszánt maffiózók, könyörtelen gyilkosok és ellenállhatatlan csábítók fenik rájuk a fogukat és egyéb testrészeiket. Vajon mi sül ki ebből?

Nem is igazán sikerült nevetnem a filmen, noha a két főszereplő alak elképesztően jó. Illetve ez sem teljesen igaz. Talán csak Kevin figurája az, akit az ember nagyon könnyedén megszeret, és megintcsak ő az a figura, akivel a néző a legkönnyebben tud azonosulni. Így talán már nem is annyira nagy véletlen, hogy őt találta meg a szkript, és az ő érdemes, hogy Ray-t rádumálta a másik főszerepre. Tökéletesek a szerepükbe, de csak Kevin figurája vicces. Benne látja az ember a motiváció jegyeit, és ő az, aki ezúttal sem más, mint a férfiak gyöngye.

A film alapötletét én inkább sorolnám az érdekesnek ígérkező, de középszerű kategóriába. Hiába van adva két nagyon is szerethető karakter, de a durván 75 perces játékidőben valahogy mégsem tud rendesen zsonglőrködni a figurák, a poénosnak szánt jelenetek és a húsimádata között. Utóbbi miatt kedvelem én is ezt a filmet. Egyébként vicces, mert azon a héten, amikor ezt májusban újranéztem folyamat ilyen "munkájukba válságba jutott fickós" történeteket néztem. Hasonlítanám is a tavalyi Verda Hordához, csak abba valahogy több humor fért mint ebbe.

Ami a szinkront illeti nem dobálom a hátasokat tőle, de ha nem ismerjük sem a "Szeretünk Raymond"-ot, sem pedig a "Férjek gyöngyét", akkor szerintem senkit sem fog zavarni az, hogy Kevin James szerepében Széles László osztja a poénokat, míg Ray Romanoként Rajkai Zoltán feladata a vagányabb figura alakítása. Elég könnyű volt megszokni ezeket az "új ideiglenes" párosokat, mert ontották magukból a poénokat. A maguk módján persze.

Összeségében egy kellően unalmas filmmel van dolgunk, ami úgy a felénél mintha feltámadna és elkezdene felpörögni. Onnantól kezdve pedig kifejezetten jóvá válik, csak épp ne lenne az az első háromnegyedórás szenvedés és nem is lenne semmi baj a filmmel... Így viszont van, és nem is kevés. Ez pedig alaposan rányomja a bélyegét a végítéletre is. Kár érte, volt benne potenciál. 60%

 
Magyarhangok: Széles László (Kevin James) és Rajkai Zoltán (Ray Romano)
További magyarhangok: Náray Erika, Barbinek Péter, Kéri Kitty, Végvári Tamás, Barabás Kis Zoltán, Vári Attila, Damu Roland
Msz: Rózsa Gábor
Szr: Rehorovszky Béla



Hozzászólások:
Oldalanként
Nincs ilyen mappa: truemovies
Csiripel a csiripke

Tartalomjegyzék