|
Chuck: Ideje búcsúzni. Ezúttal tényleg.
Chuck. Nem csupán egy névbe öltött sorozat, hanem maga a merészség, a
változás, a fejlődés. Én így emlékszem vissza az elmúlt öt évre. A Chuck
volt az egyetlen sorozat, amely megmerte lépni azt, hogy nem várt
éveket és összehozta a két főhősét, össze is házasította őket és még ez
után se esett szét az egész darabjaira. Sőt, a Chuck csúcsszezonja a
harmadik volt, a tökéletes epizód rengetegével. Az ötödik évadra már
elfogyott a szufla belőle és az utolsó 13 részben bár nem egy merészet
léptek a készítők, azért mégis csak egy erős csökkenés volt érezhető a
minőségben. És a végén persze a továbblépés.
|
|
|
12. rész Szeretők és a titkaik
Hart of Dixie 1x12.
Dr. Zoe Hart-ból egy Carl nevű szerető vált. Hát igen, ez van, ha az
ember titkolózni kezd. Mindenesetre érdekes volt látni elejétől végéig
ezt a folyamatot, ami lezajlott AnnaBeth-tel. A Wade-ben leledző
továbbra is olthatatlan szenvedés már kevésbé hatott ennyire frissen
rám. Bár bevallom az elején reménykedtem, hogy Tomnak, vagy Bluebell
néniéinek kicsit nagyobb szerepük lesz az epizódban, de sajnos helyettük
be kellett érnünk csupán Judson visszatérésével, akit szintén jó rég
nem láttunk már. De az élet már csak így megy.
|
|
|
11. rész A purgatórium harangjai
Hart of Dixie 1x11.
Visszatért a kedvenc sorozatom. De még milyen résszel! Ideje volt, hogy
Zoe gátlásai is feltörjenek és végre ténylegesen elkezdjen
beilleszkedni kedvenc alabamai kisvárosunkba. És milyen jól tette!
Könnyen meglehet, hogy ez az elveszett leányzó ezen kis kalandozása a
család gyökerein a sorozat eddigi legjobb részét eredményezte.
Egyszerűen minden összeállt a szívmelengető pillanatoktól kezdve
egészen a humoros pillanatokig, miközben az ellentétek meggyőzték
egymást a másik igazáról. Azt hiszem ezt a részt méltán fogjuk még jó
sokáig emlegetni.
|
|
|
Smash: Az utóbbi évek legjobb musicale!
A producer Steven Spielberg. A helyszín a New York-i Broadway. A
történet egy feltörekvő énekes-színésznőről szól, aki a nagy karrierről
álmodozik. Elküldi a Glee-t az örök vadászmezőkre vagy ő vérzik el az
erősebbek ellen? Utóbbi kérdés komolyan elgondolkodtatott, főként a
nézettség alakulása miatt. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert a pilot
alapján -amit az NBC 3 héttel az adás előtt tett ki, hogy online bárki
megnézhesse-, ez ezerszer agyon alázza a Glee-t. Pedig itt is dalolnak.
|
|
|
One Tree Hill 9x01. - Zúzzunk egy utolsót Chris Kellerrel
Mark Schwahn egy nagyon sötét és baljós évadot vetített előre. Rettegtem
is tőle, mert ez ellenkezne mindennel, amilyennek egy hattyúdalt
elképzel az ember. Aztán amikor tegnap reggel megnéztem a nyitó két
percet azt hittem leesek a székről. Egyszerre voltam boldog, hogy a
srácok visszatértek (még ha csak Haley, Broke, Dan és Chris Keller is a
családtagok számomra), és egyszerre rázott ki a hideg, hogy vajon
miféle búcsú fog kikerekedni ebből. Nagyon bízom a legjobbakban, mert a
nyitó percek mindent előre vetítenek... csak épp ezt nem.
|
|
|
Egy új tündérmese: Volt egyszer egy dal
(A Cinderella Story: Once Upon a Song, 95', 2011)
Nekem nagyon furcsa volt
nézni ezt a filmet. Részben mert meglepett, hogy a Warner Premier
gyártotta és nem Disney-termék, mert én simán azt hittem róla.
Természetesen az okom Lucy Hale volt, akinek a szemébe eszméletlenül
bele vagyok zúgva. Aztán ehhez a szituhoz jött hozzá a "tündérmese"
szavacska (elvégre a Los Angeles-i tündérmesét is szerettem), ami
felvezette nekem a sztorit, majd minderre rátett néhány lapáttal a zene
és az, hogy a főszereplő magyarhangja Vadász Bea volt. Igen, innentől
nem nehéz kitalálni, hogy bejött-e, vagy sem.
|
|
|
Őrült, dilis, szerelem
(Crazy, Stupid, Love., 118', 2011)
Szeretem mikor minden klappol, mikor a gyártó stúdió és a
szinkronstúdió is megkönnyíti a dolgom azzal, hogy olyan végterméket kínál,
amin jól érzem magam, tudok azonosulni néhány karakterükkel, és hiába látom
előre az összes létező csavart a történetben, a legváratlanabb helyről is
képesek meglepni. Mindezt persze úgy, hogy az elejétől fogva végig röhögöm az
egész mozit. A majd két órás játékidő pedig oly hirtelen reppen el, mint az
ifjúságunk, és utána nem marad más, mint a szép emlékek és a kijelentések: Ezt
még sokszor meg fogom nézni.
|
|
|
Hart of Dixie: Történet egy lányról, aki a helyes útra tévedt
Az ősz legjobban várt sorozata is felkerült az iTunes-ra. Az elmúlt fél évben
majd megvesztem érte, és a pilot pontosan azt nyújtotta, amit vártam tőle.
Leszámítva a főcímét, amit sajnos CGI-alapon készítettek és megállt 15
másodpercben. Vétek az ilyet ilyen szépséghibával ellátni. Cserébe viszont olyan
zenei világot kaptunk, amellyel minden gond nélkül belopta magát a szívünkbe
(Sugarland, Taylor Swift). Persze Rachel Bilson elbűvölő kisugárzása után nem
volt nehéz dolga. A Hart of Dixie egy ízig-vérig déli sorozat, ennek minden
előnyével és hátrányával. A péntek estéim tökéletes műsorszáma lesz a Dixie
legújabb epizódjai.
|
|
|
Waiting for Forever (Várni mindörökké)
(Waiting for Forever, 110', 2010)
Annyiféleképpen el lehetne kezdeni beszélni erről a filmről. Hogy miért tartom az egyik legjobbnak, amit mostanában láttam,
vagy miért van ez ott mindenidők legjobb hasonló témájú független
filmjei között, vagy hogy Rachel Bilson nélkül mennyire elkerültük
volna egymást. De szerencsére Luke barátom volt olyan jófej (ezúton is
jár a pacsi a villámtempójáért!), hogy ezt ne engedje meg nekünk, így
Rachelt azt hiszem a Chuck és Anyus vendégeskedése után harmadszor
hallottam eredetiben. Ez a film pedig maga az a valamit, amiről mindig
is álmodoztam. Olyan, amilyen valahol mind lenni szeretnénk. Úgyhogy
természetesen igen, ez a film elvarázsolt.
|
|
|
Klasszikus tini jelenetek
A Zap2It összeszedte a tíz legjobb romantikus jelenetet, amit egy tinisorozatban valaha láthattunk. Ezek közül nem egy csalt már többször is könnyet a szemünkbe... Lássuk hát belőlük a leszűkített klasszikusainkat.
|
|
|
Csak eredeti szinkronnal
Többek
között Jászai Mari-díjas és a József Attila színház társulatának örökös tagja.
Generációk nőttek fel alakításain, előadásait több százszor játszották óriási
sikerrel. Jelenleg a József Attila Színház mellett a Játékszínben és a
Kamaraszínházban is szerepel, havonta átlagosan 21 estét tölt színpadon.
|
|
|
Griffinék a hóban, avagy Family Guy szinkronban
Szeretet. Lelkesedés. Kitartás. Úgy érzem ezek azok a
szavak, amelyek legelőször eszembe jutnak, ha erre a szinkronra gondolok.
Bevallom, nem mindennapi élmény volt rajongóként ott lenni. Mert ugye
elsősorban ide csak úgy lehet menni. Én az ajtó fölé képzeltem egy olyan
táblát, amin ez a felirat állt: „Ki itt belépsz, ajánlom, hogy rajongó légy,
különben dühbe jövünk”. El sem akartam jönni a BalogMix-ből, annyira belopta
magát a szívembe az a hely. Ráadásul olyan jól éreztem magam, mint még
szinkronon soha! Azt hiszem ennél szebb karácsonyi ajándékról sem én, sem pedig
Nyájas Olvasóim sem álmodozhatnak. De azért ott lenni mégiscsak jobb volt.
|
|
|
|
Smash: A Bombasiker az NBC-n!
Végre kiderült, hogy az NBC hogy járt a Superbowllal. Oké, az igazi vízválasztás jövő héten kezdődik, hiszen eddig papírforma. A Grace klinika óta nem volt ilyen nézett műsor a nagy döntő mögött, mint tegnap a Voice második évad premierje - amelyről egyébként majd a jövő heti brandnew Voice-ban fogunk bővebben beszélni.
|
|
|
91. rész Chuck kontra Búcsú
Chuck 5x13.
5 éven át igyekeztünk elkerülni ezt az epizódot, de sajnos a halált
nem játszhatod ki... legfeljebb csak elódázhatod. Így történt ezúttal
is. A széria rajongói pedig ha nem is egy hatalmas összefoglalóba
bújtatott montázzsal is, de rengeteg kellemes emlék felidézésében
részesültek, amellyel a Chuck utolsó része belépett "Minden idők
legjobb fináléi" közé. Igazán nem szeretném túlzásba vinni az
ömlengést, de ez egy olyan búcsú volt, amit mindenkinek látnia kell.
|
|
|
90. rész Chuck kontra Sarah
Chuck 5x12.
Nem könnyű erről a részről beszélni, hiszen sokkal erősebb volt,
mint amit vártunk. Természetesen első sorban az érzelmi utazást kell
megemlítenem, amire elvitt minket ez az epizód. Felidéztünk klasszikus
helyszíneket, láttunk emlékeket a kezdetekről, és közben láthattuk azt
is, hogy mennyi minden változott ez az 5 év alatt. Azt hiszem mindig is
ezt szerettem a legjobban a Chuckban. Olyan ívet járt be, amelyet egy
sorozat sem mert meglépni. És a finálé felvezetőjét is pontosan ilyenre
álmodták meg. Jeffster és Big Mikék nélkül, Beckmannel, Ellievel és
Csodálatossal. Azt hiszem innentől minden készen áll a nagy fináléra.
|
|
|
Az év legfontosabb éjszakája
2012-ben az Év legfontosabb tévés eseményét az NBC fogja közvetíteni élőben, magyar idő szerint hajnali fél 1-től. A XLVI Superbowlon a New England Patriots csapata 2007 után ismét összecsap a New York Giants gárdájával, hogy megbosszulják akkori vereségüket. Tom Brady és minden idők legerősebb Hazafi gárdája pedig a negyedik gyűrűjére hajt. A Superbowl-t a Sport1-en élőben, helyszíni tudósítással élvezhetik a nézők.
|
|
|
Mielőtt a méret lenne a lényeg
Nos, apuka talál a lánya szekrényében egy nem odaillő dolgot, ezután úgy döntenek, hogy kiköltöznek a kertvárosba. Ez a történet magyarul úgy hangzik, hogy "A kondom el van vetve". Úgy biza, a Nancy ül a fűben óta* a legjobb magyar cím egy sitcomnak. A széria az ABC-n futja jelenleg is első évadát, a főszerepben Jeremy Sisto-val és Alan Tudykkal. Nos, ha felkeltettük az érdeklődéseteket, akkor ajánljuk pilot kritikánk és a tovább mögött megmutatjuk a magyarhangokat.
|
|
|
Goodbye, Chuck
"Hatalmas lesz. Olyan, mint egy film." - Kezdte Chris Fedak. Mindig
nehéz, mikor egy sorozat véget ér. Nehéz a nézőknek, ha ez az egyik
kedvencük volt, és nehéz a színészeknek is, hiszen az évek során egy
családdá kovácsolódtak. Egyik nap még bemész forgatni és holnaptól...
mindez a múlté. A múlt a számunkra ma este kezdődik, mikor az NBC
műsorra tűzi a CHUCK izgalmas, két órás sorozatfináléját. A TvLine
riporterei készítettek egy cikksorozatot az eseményhez és ezen az
emlékezős útvonalon haladunk a következőkben.
|
|
|
Hart of Dixie: Nézettség, Spoilerek, Előzetes
Ahogy mondani szokás ebben a bejegyzésben minden egy rakáson lesz. Kezdve a legfontosabb casting újdonságokkal, a tegnap esti nézettségi adatokkal, Leila Gerstein legújabb spoilereivel, valamint megmutatjuk, hogy mi is várható a következő részben, ahol Dr. Zoe Hart-nak lesz egy óriási titka. Az epizód leírásra azonban péntekig várnotok kell, bocsika.
|
|
|
Hogy ne éld az életed - Luke tollából
December elején startolt el az HBO Comedyn a BBC sikerszitkomja, a Hogy
ne éld az életed, és mosantra már a harmadik - és eddigi utolsó - évadon
is túl vagyunk. Előzetesen mindössze annyit tudtam a sorozatról,
amennyi Joey csodás HBO-s ajánlójából kiderült róla, de ez és persze a magyar hangok listája bőven elég is
volt hozzá, hogy belenézzek, bár azt álmomban sem gondoltam volna, hogy
mindössze pár rész után a jelenlegi legnagyobb kedvencem lesz belőle.
|
|
|
Befutó: Befutottak a magyarhangok
Dustin Hoffman úgy gondolta, hogy eljött számára is az idő, hogy televíziózásra adja a fejét és lenyergelt rögtön a legjobb istállóval. David Milch (Deadwood) legújabb sorozatát január 30-tól (az amerikai premiert követő naptól) már az HBO GO és on Demand nézői is elérhetik. Az HBO nézői számára sem kell sokal többet várniuk, hiszen február 6-tól minden héten benyergel a Diploma előtti színészóriás.
|
|
|
HBO újdonságok: Február-március
Közeledik a tavasz. Legalábbis én ezt érzem az HBO következő két
hónapos tervein, melyek között akad villámgyors világpremier, és már
nagyon várt folytatás egyaránt, hogy a szuperfilmekről ne is
beszéljünk. Csak címszavakban következzenek most a legfontosabb
újdonságok. A forrásul ezúttal is az hbo.hu szolgál.
|
|
|
Beszélgetés Elek Ferenccel: A Törtetők egy szerelem
Elek
Ferenc teljes mértékben olyan, amilyennek a kedvenc szinkron szerepei alapján
elképzeli őt az ember: Mosolygós, kedves és nagyon barátságos. Jól érezte magát
az idei POSzT-on, szeret is Pécsen lenni, hiszen jövet-menet ismerősökbe
botlik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szálloda és a színház közti alig 50
métert közel két óra alatt sikerült megtennie, mert szinte minden lépésénél
ismerősökbe botlott. De megérte rá várni a XI. POSzT utolsó előtti napjának
délutánján, az ő előadásuk előtt.
|
|
|
Hevér Gábor: Az angol humor közel áll hozzám
Hevér
Gábort a szakmai zsűri idén a legjobb epizódszereplőnek választotta több
darabban nyújtott alakítása miatt. Egy kicsit ennek apropóján is beszélgettünk
vele a POSzT záró gálája előtt a színházban, ahol szóba került a színház és a
szinkron, hogy milyen nehézségekkel kell szembe néznie manapság egy elfoglalt
színésznek, és azt is megtudtam, hogy az Eredetet –mely a tavalyi év egyik
legsikeresebb filmje- még nem látta.
|
|
|
Micimackó
„Csacsi öreg medvém!” – hangzott el kismillió alkalommal, mikor kölyökkoromban betettem egyik kedvenc Disney-mesém a VHS lejátszóba. Igen, azok voltak ám a boldog szép idők. A klasszikus Micimackó mind a mai napig az egyik legnagyobb kedvenc mesém és hősei mind a mai napig életem részei. És hiába nyugtatott meg Zséda gyönyörű dala az új meséhez, egyszerűen nem éreztem ugyanazt, mint régen. Valami megváltozott és nem az, azóta felnőttünk.
|
|
|
Komédia Stúdió - A legviccesebb brittek a színfalak mögött
Egy dolog biztos: Nem mindennap jutunk el díjátadóra. Pláne nem élőben, ahol a
helyszínről izgulhatjuk végig az egész eseményt. Kár, hogy több volt az
ismeretlen ebben az egyenletben, mint az ismerős. Ez a millióból az egy alkalom
jött nekem össze 2011. december 17-én péntek este (mit este, éjszaka!). azt
előre sejtettem, hogy nem semmi éjszakának nézünk elébe, de ami utána
következett, az minden elvárásom felülmúlta. Exkluzív beszámoló következik a
színfalak mögül!
|
|
|
Társas játék 1x09-10.
A rideg tények azok, hogy két pokolian erős és iszonyatosan élvezetes
epizódról számolhatok be. A Társas játék most jutott el arra a szintre,
ahol már azt mondom: Ezt a polcomon akarom látni! Igen, ennyire jó
lett. Képzeljétek, még Timinek is jutott benne jó szerep. Persze a
lényeg fabatkát sem változott, de a csavarok -amikkel mi tisztában
voltunk, csak épp a szereplők számára új információk- ütöttek,
rendesen. Végre egy olyan széria a képernyőn, amit jól esik nézni!
|
|
|
Társas játék 1x07-08.
Még mindig az az érzésem, hogy a leszbikus szál a sorozat legnagyobb
erőssége. És nem, még véletlenül sem azért, mert két nő kerülgeti
egymást, hanem van valami köztük. Érzek valami megfoghatatlant - kábé,
mint Dávid és Léna közös jeleneteiben, amikből sajnos nagyon kevés jót
kapunk mostanság. Érzékiek és gyengédek ezek a jelenetek, amelyek
egyetlen negatívuma, hogy nagyon érződik rajtuk a tipikus magyar
bénázás. Főként ez a szövegeket illeti, mert a színésznők úgy oda
teszik magukat, mintha az Oscarra hajtanának.
|
|
|
Beszélgetés Fekete Tiborral
Fekete
Ernő Tiborral még júniusban a POSzT utolsó napján beszélgettünk, A Mizantróp
két előadása között. Minden tiszteletem neki, amiért rendelkezésünkre állt a
rövid pihenő alatt. Még mielőtt rátérek a beszélgetésre, muszáj elmesélnem egy
vicces anekdotát. Nyílik a liftajtó, Elek Ferenc lép ki rajta, majd odaszól
nekünk: „Ő a legjobb Robert Downey Jr.!”. Ezzel nehéz lenne vitába szállni.
|
|
|
Egy igazán Király színész
A Filmgyárban beszéltünk meg találkozót. Életemben először
léphettem be ide, és amíg várakoztam, ámultam a Mafilm falain lévő képeken, és egy
kicsit magamba szívtam azt a világot, amiért élek. Egy olyan színészre vártam a
Mafilm Audio Kft. folyosóin, akit minden szempontból tisztelek és imádok.
Kitűnő évfolyamon végzett a Színművészetin, de csak jóval később vált azzá,
akit ma ismerünk. A színház a mindene, de a szinkron világa is közel áll hozzá.
Király Attila közvetlenül és kedvesen, de nem kertelve felelt kérdéseimre.
|
|
|
Félgőzzel ezt nem lehet csinálni
A Pesti Magyar Színházban, A kaméliás
hölgy előadása előtt találkoztam Végh Péterrel. Öltözőjébe lépve először az
jutott eszembe, hogy ráférne a felújítás. Miután a színművésztől megtudtam,
hogy korábban Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre és Szakácsi Sándor is ezt a
helyiséget használta, megilletődve ültem le a kissé kopottas székre. Végh Péter
szívesen mesélt színházról, szinkronról, tanításról és szabadidős
tevékenységeiről is.
|
|
|
|
|