Színésznő

Frajt Edit


Frajt EditSzínművésznő. Tanulmányait 1979-ben fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Először a Pécsi Nemzeti Színház (1979-1980), majd a győri Kisfaludy Színház (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) tagja volt 1980-1982 között. 1980-ban a Rock Színház alapítói közé tartozott. 1982-1986 között a Mafilm, 1986-1992 között pedig az Arany János Színház társulatának tagja volt. 1992-2003 között szabadúszó volt. 2003-2006 között a Soproni Petőfi Színház színművésze volt. A Körúti Színház tagja. Prózai és zenés színpadon egyaránt otthonosan mozog, több filmben (Requiem, 1981) játszott, rendszeresen foglalkoztatja a televízió. 1982-ben a Sopoti Fesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Ő játszotta a Szomszédok című teleregényben Dr. Mágenheim Ádám feleségét Szikszay Júliát a kozmetikust. Tévés és színházi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál is.

Születésnap: 1955. november 2.
Névnap: szeptember 16.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

VISSZA