Színész

Dörner György


Színművész, színházigazgató. 1972-ben az Egyetemi Színpadon kezdte pályafutását. 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Magyar Színház előadásain. Egyénisége, sokoldalú jellemábrázoló képessége színpadon és filmen egyaránt jól érvényesül. 2011-től az Új Színház igazgatója. Érdemes művész. Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Eddie Murphy és Michael Douglas számára kölcsönzi a hangját.

Fotó: Temesvári Gergely

Születésnap: 1953. december 9.
Névnap: április 24.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

Rajzfilmsorozat szinkronszerepek:

Rajzfilm szinkronszerepek:

Magyar Film szerepek:

VISSZA