Színész

Őze Áron


Színművész, rendező, színházigazgató. Édesapja: Őze Lajos színművész. Faipari Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott, főként a kecskeméti Katona József színházban láthatta a közönség, de játszott Sopronban, sőt, Nagyváradon is. 2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház művésze. A Pesti Magyar Színház Akadémiáján, illetve a Shakespeare Akadémián tanít színészmesterséget és művészi beszédet. 2010. január 1-től a Pesti Magyar Színház igazgatója. Rajz János-díj (1995), Őze Lajos-díj (1998), Mensáros László-díj (2001), Sík Ferenc-emlékgyűrű (2002), Jászai Mari-díj (2003), Főnix-díj (2003), Súgó Csiga-díj (2004), Ivánka Csaba-díj (2009). Színházi munkái mellett alkalmanként szinkronizál is.


Fotó: Temesvári Gergely

Születésnap: 1970. szeptember 5.
Névnap: április 2.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

VISSZA